Nemzetközi labdarúgás

Videó – Bohózatba illő gól pecsételte meg az olaszok sorsát

Kép forrása: Christina Pahnke - sampics/Getty Images

A védelmére többnyire büszke Azzurri csúnyán elaludt a Németország elleni Nemzetek Ligája-negyeddöntőn.

Az odavágó első mérkőzésén aratott 2-1-es idegenbeli siker után a Nationalelf hazai pályán hamar tetemesnek mondható, 3-0-s előnybe került, amihez kellett a vendég olasz válogatott rövidzárlata is.

A 36. percben egygólos – összesítésben 3-1-es – német előnynél Donnarumma még hatalmas bravúrral védte Kleindienst fejesét, majd amikor a kapus a védőkkel pörölt, Joshua Kimmich szemfülesen elvégezte a szögletet, ami Jamal Musialát találta meg.

A fiatal középpályás senkitől sem zavartatva az üres kapuba passzolt, Szymon Marciniak játékvezető pedig megadta a találatot. Íme!

 

Utoljára talán 2019-ben Trent Alexander-Arnold és Divock Origi párosától láttunk ilyet.

Akkor a Liverpool 0-3-s első mérkőzés után 4-0-ra verte a Barcelonát az Anfielden és jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, amit – akkor még Jürgen Klopp csapata – később meg is nyert a Tottenham ellen.

A németeknek ekkora feltámadásra nem volt szüksége a továbbjutáshoz, Olaszország viszont kis híján felállt a padlóról.

A második játékrészben Luciano Spalletti fiai három gólt is szereztek, a hosszabbítást érő negyedik találatra azonban nem maradt idejük.

A kaotikus, hatgólos thriller után a Nationalelf jutott a Nemzetek Ligája legjobb négy csapata közé. Julian Nagelsmann együttese Portugáliával találkozik.

A fináléért a másik ágon Spanyolország-Franciaország szuperrangadót rendeznek.

A vasárnap este történéseiről itt olvashat bővebben:

Három párharc is a ráadásban dőlt el a Nemzetek Ligája negyeddöntőiben