Angol foci

Videó: A Liverpool ellen szerezte meg első „angol” gólját a West Ham magyar légiósa

Kép forrása: WHUFC

Csiki Anna a nyáron igazolt át a Tottenham Hotspur női együtteséstől a West Hamhez. Ugyan eddig csak a kupában tudott kezdőként pályára lépni. De nyolcadik meccsén megszerezte első gólját az idényben.

Csiki Anna nyolc west hames meccséből három volt kupatalálkozó. A WLS-ben eddig csak csereként szállhatott be új csapatába, ahogy azt most is tette.

Az 59. percben Siren helyére érkezett a Liverpool elleni találkozón a házigazdákhoz a Chigwell Construction Stadiumban.

A meccs akkor 1-1-re állt. Hiszen Ueki góljára a vendégektől Enderby válaszolt.

Kilenc perccel a beállása után pedig megszületett Csiki Anna első gólja az angol profi ligában, a WSL-ben.

Egy bal oldali szöglet után Ffion Morgan tűzte rá távolról a labdát.

A magyar középpályás tökéletesen sarkazott bele közvetlen a kapu előtt, ezzel megszerezte a West Hamnek a vezetést.

Az előny nem  tartott ki a végéig. Mivel a tabella utolsó helyén álló Liverpool a hajrában Olsson góljával egyenlített.

A 2-2-es végeredmény viszont a West Hamnek kedvezőbb, hiszen maradt 11.. Így maga mögött tudta tartani a Liverpoolt a bajnokság felénél.

Az erőviszonyokat látva elképzelhető, hogy a bajnokság utolsó körében ez a két csapat dönti majd el a kieső személyét.