Egyéb sportok

Vicc: futóversenyen sem vehet részt Lance Armstrong

""

Négy éve Bostonban már teljesítette a távot (Fotó: Lance Armstrong facebook)

A legendás kerékpárost a múlt hónapban az Egyesült Államok doppingellenes ügynöksége (USADA) örökre eltiltott a versenyzéstől.

A USADA – amely június 14-én indított eljárást, majd június 30-án vádat is emelt ellene rendszeres doppingolás, illetve doppingszerekkel való kereskedés miatt – bizonyítottnak találta Armstrong bűnösségét, ezért úgy döntött, hogy az eltiltás mellett megfosztja hét Tour de France-győzelmétől is. A 40 éves sportoló boszorkányüldözésként értékelte a testület verdiktjét, és bár bejelentette, hogy az ellene felhozott vádakkal szemben nem védi magát tovább, leszögezte: e döntése nem jelenti annak beismerését, hogy valóban vétkes lenne.

A sportfegyelmi óta Armstrong a Colorado állambeli Aspenben rendezett 58 kilométeres hegyikerékpáros viadalon második lett. Szeretett volna részt venni az október 7-ei Chicago Marathonon is, de a viadal szervezői úgy értékelték, hogy az eltiltás az ő futóversenyükre is érvényes, ezért nem engedélyezik az indulását.