Az Aston Martin igazgatója, Mike Krack úgy gondolja, nem normális, hogy Sebastian Vettel kétszer is balesetet szenvedett az ausztrál versenyhétvégén.

Sebastian Vettel visszatért a száguldó cirkuszba azt követően, hogy a 2022-es szezon első két futamát ki kellett hagynia, koronavírus-fertőzés miatt.

A négyszeres világbajnok azonban nem sokáig örülhetett. A harmadik szabadedzésen balesetet szenvedett, majd a futam elején is a kavicságyban kötött ki. Azonban nem csak neki volt nehéz, az Aston Martin másik pilótája, Lance Stroll is letért az útról.
Mike Krack azonban kitart amellett, hogy az incidensek nem azért következtek be, mert a német pilóta kihagyott két futamot, és elismeri, hogy a csapatnak vállalnia kell a felelősséget az autó viselkedéséért.

„Mindenekelőtt ürülök, hogy Seb jól van, ennyi incidens után” – mondta Krack.

„De úgy gondolom, hogy egy négyszeres világbajnok, mint ő ilyen problémákkal küzd, mint hétvégén, az nem annak köszönhető, hogy nem vezetett.”

„Ezt tényleg meg kell néznünk, milyen autót adunk neki és milyen visszajelzéseket kap az autótól. Mert abban egyetérthetünk, hogy nem normális, hogy ennyit a pálya szélén töltött a hétvégén. És nem hiszem, hogy ez összefügg azzal, hogy két versenyt kihagyott. Úgy értem, többszörös győztes volt Melbourne-ben. Ismeri a pályát és volt néhány tesztje az autóval” – magyarázta.

"Szóval azt hiszem, nagyon könnyű lenne azt mondani, hogy áh, nem volt ott két hétvégén, de tényleg ellenőriznünk kell, milyen eszközt adunk neki.”

A csapat a 2022-es idényben még nem szerzett pontot és jelenleg a lista 10. helyén tanyázik- Krack szerint az Aston Martin tudja, miért nem volt eddig versenyképes idén.

"Ha nem teljesítesz az F1-ben, általában nagyon könnyű azonosítani miért van" – mondta Krack.

„Az okok közt jelenleg az aerodinamika és az autó súlya van. Tehát miközben haladunk a súlyoldalon, küzdünk az aerodinamikával. Szóval erre kell igazán koncentrálnunk. Nem akarok belemenni a teljes részletekbe, de a rossz teljesítmény okai általában ezek” – tette hozzá.

Forrás: motorsport.com

Borítókép: Lars Baron/Getty Images