""

A Red Bull német versenyzője sokakban unszimpátiát vált ki azzal, hogy sorra nyeri a versenyeket és nem lehet legyőzni. A sok-sok támadás, miszerint a Red Bull tökéletessége miatt van csak mindez, egyre kevésbé áll meg a lábán.

A német versenyzőről most az derült ki éppen, hogy a Pirelli visszatérésénél különös tettre szánta el magát. Vettel ugyanis egyedüli versenyzőként ellátogatott a Pirelli gyárába megismerkedni a céggel, a gumikkal és azok tervezőivel.

""

Nos, a különlegesség ebben ott van, hogy Vettel ezt egyedül tette meg a mezőnyből. Rajta kívül senki más nem utazott el a Pirellihez, pedig mindenkinek lehetősége volt rá. A német egyébként  a Servus TV-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy már abban a gyárban is járt, ahol a 2014-es turbo motorokat gyártják és fejlesztik.

„Nem arról volt szó, hogy kiderítsük a titkokat. Egy teljesen új márka volt számunkra akkor a Forma-1-ben, és egyszerűen csak meg akartam ismerni pár embert. Meg akartam érteni a koncepciót, és vetni akartam rá egy pillantást; tudni, mi áll mögötte. Nem vagyok mérnök, és biztos vagyok benne, vannak rajtam kívül páran, akik jobban el tudnák magyarázni” – mondta Sebastian Vettel a Servus TV-nek.

Elképzelhető, hogy Vettel megérdemelten van ott, ahol van jelenleg. A Forma-1 trónján!