Forma-1 / Motorsport

Vettel elhagyja a Red Bullt – hamarosan kiderül, hol folytatja

""

Hat közös szezon és négy világbajnoki cím után ez év végén elválnak Sebastian Vettel és a Red Bull útjai. A csapat vasárnap Japánban hivatalosan is bejelentette a német távozását, akinek helyét 2015-től a Toro Rosso jelenlegi versenyzője, Danyiil Kvjat veszi át. Vettel a hírek szerint a Ferrari versenyzője lesz – ám erről hivatalos bejelentés még nem érkezett – olvasható a telesport.hu-n.

"Sebastian Vettel arról értesített minket, hogy a 2014-es szezon végén elhagyja a Red Bullt. Szeretnénk hálás köszönetet mondani Sebastiannak a hihetetlen munkájáért, melyet az elmúlt hat esztendőben végzett a Red Bullnál
– állt az osztrák csapat közleményében. – Amióta 2009-ben csatlakozott az istállóhoz, Sebastian a Red Bull-lal 38 futamgyőzelmet, 44 pole pozíciót és nyolc világbajnoki címet szerzett, beleértve az egyéni és a csapatbajnoki címeket is. Ha a Red Bull második csapatánál, a Toro Rossónál elért eredményeit is nézzük, Sebastian összesen 39 győzelmet és 45 pole-t számlál."

"Miközben szeretnénk minden jót kívánni Sebastiannak a karrierje új szakaszához, egyúttal izgatottan tekintünk a jövőbe is, hiszen az üresedéssel megnyílik az út a Red Bull versenyzőinek új generációja előtt. A Red Bull utánpótlás-programja már sok tehetséggel bizonyított, beleértve Sebastian Vettelt és Daniel Ricciardót, aki az RB10-zel háromszoros futamgyőztes lett idén. Örömmel jelentjük be, hogy Daniel mellé 2015-re egy másik feltörekvő tehetség csatlakozik a programunkból, Danyiil Kvjat."

Ami Vettel karrierjét illeti, a szaksajtó biztosra veszi, a Ferrari lesz a következő célállomás. A címvédőt az elmúlt években már sokszor összefüggésbe hozták a patinás olasz csapattal, ahol a vezetőváltás és Fernando Alonso valószínűsített távozása most utat nyithat előtte. A spanyol a hírek szerint valószínűleg a McLarent választja 2015-re, ám jól értesült források úgy tudják, ezen egyezség még nem köttetett meg.

„Tizenöt sikeres és nagyszerű Red Bull-lal eltöltött év után úgy döntöttem, az év végén elhagyom az istállót. Természetesen ez nagy változást jelent, nehéz is volt meghozni a döntést. Az F1-es lehetőség, az első győzelmem a Toro Rossóval, a négy bajnoki címem, és a számos szép emlék mind-mind egyfajta családdá kovácsolt minket a Red Bull-lal. Ezeket az időket senki sem veheti már el tőlünk”
– állt Vettel közleményében.

„Most úgy döntöttem, karrierem következő szakaszába lépek, de ezt megelőzően szeretném még egyszer kifejezni köszönetemet Dietrich Mateschitznek, Dr. Helmut Markónak, Christian Hornernek, valamint a teljes Red Bull-családnak és a Toro Rossónak. Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani a bizalomért, amit irányomba mutattak, valamint a támogatásért, amit az elmúlt években tőlük kaptam. Ami a jövőmet illeti, hamarosan meglesz a bejelentés”
– fogalmazott Vettel.