Kézilabda

Veszprémi győzelem a lengyelek ellen

 Eredmény, férfi BL, csoportkör, 12. forduló, A csoport:

Telekom Veszprém-Orlen Wisla Plock (lengyel) 31-25 (18-14)

A Veszprém gólszerzői: Ilic 7, Nagy L. 6, Nilsson, Ugalde 5-5, Lékai 4, Gajic 2, Iváncsik G., Marguc 1-1

 

   

A magyar bajnokcsapat ezt megelőzően november közepén tudott győzni hazai pályán a BL-ben, miközben a csapatból a betegségből lábadozó Ivan Sliskovic mellett többek között Aron Palmarsson, Renato Sulic, Marko Kopljar és Ancsin Gábor is hiányzott.

   

 Nagy László, valamint a svéd Andreas Nilsson vezérletével remekül kezdett a Veszprém (6-4), de a lengyelek derekasan tartották magukat. Kiváló hatékonysággal lőttek a hazaiak, akik háromgólos előnynél (14-11) emberhátrányba kerültek, de Mikler Roland bravúros védéseinek köszönhetően átvészelték a kétperces időszakot.

 

 

    

Pontosabb, hatékonyabb, gyors játékuknak köszönhetően a hajrában már öt (17-12), a szünetben pedig négy találattal vezettek a veszprémiek. A második felvonás elején nyolc és fél percen keresztül nem dobott gólt a magyar csapat, ám ez nem volt komoly hatással a különbségre, ráadásul a folytatásban Momir Ilic vezérletével ismét az első félidőben látott eredményességgel kézilabdázott a házigazda (24-19).

    

Szűk negyedórával a vége előtt felzárkózott a Wisla (24-22), ám a veszprémiek időben átlendültek a holtponton, és imponáló játékkal győztek. A Plock legeredményesebb játékosa az orosz Dmitrij Zsitnyikov és a horvát Sime Ivic volt egyformán négy találattal. A Veszprém csütörtökön Császár Gábor csapata, a svájci Kadetten Schaffhausen otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

 

 A csoport állása: 1. Barcelona (spanyol) 20 pont/11 mérkőzés, 2. Paris Saint-Germain (francia) 18/11, 3. Telekom Veszprém 14/12, 4. Flensburg-Handewitt (német) 11/10 (274-256), 5. THW Kiel (német) 11/11 (281-283), 6. Wisla Plock 8/12, 7. Bjerringbro-Silkeborg (dán) 4/11, 8. Kadetten Schaffhausen (svájci) 2/10