Bajnokok Ligája

Veszélyben Yamal szerdai játéka a Dortmund ellen

Kép forrása: Getty Images

Egyáltalán nem biztos, hogy Lamine Yamal ott lesz majd az FC Barcelona kezdőjében a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő első találkozóján

Azonban Yamal lehetséges hiányzása nem egy sérülés, hanem a fegyelmezetlensége miatt történhet meg.

Hansi Flick ugyanis pedáns rendet vezetett be a csapatnál. Amibe beletartozik még a megfelelő öltözködés is. Ezt pedig még az elnöknek is be kell tartania.

A legfontosabb szabály pedig a pontosság, amely az alapja annak a német tréner szerint, hogy a játékosok betartsák a taktikai utasításokat is.

Nos Yamal a szerdai szereplését ezzel kockáztatta.

Ugyanis a Barcelona tinisztárja elkésett a csapat keddi edzéséről, amit azonnal jelzett neki a tréner.

Hansi Flick mutatta Yamalnak az óráján, hogy késett. A játékos nem hitt neki. Az edzés nyilvános részét megtekintő szemtanúk szerint Yamal odament Flickhez, hogy ellenőrizze az óráját, és megbizonyosodjon arról, hogy az edző nem téved.

Ha valaki azt gondolná, hogy ezen Flick könnyen átsiklik, akkor elég elővenni Inaki Pena példáját.

A Barcelona kapusa úgy bukta el az első számú pozícióját, hogy késve érkezett a taktikai megbeszélésre a Spanyol Szuperkupa elődöntő előtt. Flick pedig akkor Wojciech Szczesnyt tette be a kezdőbe. Aki azután ott is ragadt.

Ugyanez történt a védő Jules Koundéval is korábban, akit a szezon során kétszer is büntettek így.

Flick tehát ebben a kérdésben nem tréfál.

Így nagy a valószínűsége, hogy Yamal nem lesz kezdő szerdán a Dortmund ellen.

Kérdés, hogy Flick felülírja-e a saját szabályait a tét miatt?