Forma 1 / Motorsport

Veszélyben a Red Bull megdönthetetlennek hitt rekordja?

Kép forrása: Tóth Zsombor/Sport365

Amikor a Red Bull 2023-ban megdöntötte a Mercedes konstruktőri világbajnoki pontrekordját, ki gondolta volna, hogy mindössze két évvel később veszélybe kerülhet?

Pedig pontosan ebben a helyzetben találja most magát a Red Bull a 2025-ös szezon félidejénél, miközben a McLaren jó úton jár afelé, hogy új mércét állítson fel.

A wokingi istálló, Oscar Piastri és Lando Norris vezetésével, már 460 pontot gyűjtött 12 nagydíj után. Szinte biztosra vehető, hogy megvédik a konstruktőri címüket, miután tavaly csak az utolsó pillanatban győzték le a Ferrarit.

Elméletben, a hátralévő 12 futammal és négy sprintfutammal – összesen 576 pont szerezhető még –, a McLaren akár az 1 000 pontos határt is átlépheti. Ehhez persze rengeteg kettős győzelemre lenne szükség, így ez egyáltalán nem könnyű feladat.

Mindenesetre a Red Bull 2023-as rekordja most elérhető közelségbe került. Az egy szezon alatt gyűjtött 860 pontot Christian Horner akkori csapatfőnök „unikornis évnek” nevezett. A bikások 22 futamból 21-et megnyertek, Verstappen ebből 19-et. A Red Bull ezzel döntötte meg a Mercedes 2016-os, 765 pontos csúcsát.

Igaz, akkor két versennyel kevesebb volt a szezonban, mint most. Így a rekord részben nézőpont kérdése, de hivatalosan akkor is számít majd.

Fotó: Tóth Zsombor/Sport365

Még ha idén is csak 22 futamot rendeznének, akkor is nagy esély van rá, hogy a McLaren túlszárnyalja a bikások 860 pontos rekordját.