Forma-1 / Motorsport

Verstappen nevetve verte a mezőnyt

A 25 éves holland pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 41. futamgyőzelme, egyben a Red Bull istálló 100. F1-es sikere, Verstappen pedig 69 pontos előnnyel áll a vb-pontverseny élén.

Montréalban a második helyen a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol versenyzője végzett, a dobogó alsó fokára pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája állhatott fel.

A rajtnál Verstappen magabiztosan megtartotta a vezető pozíciót, miközben a harmadik helyről induló Hamilton megelőzte a második kockából startoló Alonsót. Az első kör végén így Verstappen, Hamilton, Alonso volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, ami akkor sem változott, amikor a 12. körben George Russell (Mercedes) a betonfalnak ütközött, és ezért a pályára hajtott a biztonsági autó. Ekkor a mezőny nagy része, így az első három pozíciót elfoglaló versenyző is a boxba hajtott kerékcserére, majd a száguldás a 17. körtől kezdve folytatódhatott.

A 23. körben Alonso támadási közelségbe került Hamiltonhoz és meg is előzte a hétszeres világbajnokot, miközben a leggyorsabb kör is a spanyol versenyzőé volt, így némileg ellépett Hamiltontól.

Féltávnál Verstappen előnye az élen 5.3 másodperc volt a második Alonsóval szemben, de a címvédő már körökkel korábban arra panaszkodott a csapatrádión, hogy a gumijai jelentős mértékben kopnak, ezért időt veszít. A Red Bull ugyanakkor nem hívta ki a boxba Verstappent, hanem arra buzdította, hogy "lehajtott fejjel" hajtson tovább.

A 41. körben Hamilton letudta a második kerékcseréjét, amely után Alonso is a boxba hajtott, és a második, valamint a harmadik helyen ezt követően nem változott az állás. Ezt követően Verstappen is friss abroncsokat kapott és gond nélkül állt vissza az élre.

A hajrában már nem történt változás, Verstappen nagyon simán győzött és megállíthatatlanul halad a címvédés, valamint a harmadik vb-címe felé.

Red Bull gives you wins! ????

100 of them! @redbullracing score their 100th Grand Prix victory, a truly monumental achievement!#CanadianGP #F1 pic.twitter.com/EPG1QCOgHV

— Formula 1 (@F1) June 18, 2023

Végeredmény, Kanadai Nagydíj, Montréal (70 kör, 305,270 km, a pontszerzők):
—————————————————————————
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33:58.348 óra
2. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 9.570 másodperc hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 14.168 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 18.648 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 21.540 mp h.
6. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 51.028 mp h.
7. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:00.813 perc h.
8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:01.692 p h.
9. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:04.402 p h.
10. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:04.432 p h.
leggyorsabb kör: Pérez (1:14.481 perc, 70. kör)
pole pozíció: Verstappen

A vb-pontversenyek állása 8 futam után (még 14 van hátra):
———————————————————-
versenyzők:
1. Verstappen 195 pont
2. Pérez 126
3. Alonso 117
4. Hamilton 102
5. Sainz 68
6. George Russell (brit, Mercedes) 65
7. Leclerc 54
8. Stroll 35
9. Ocon 29
10. Pierre Gasly (francia, Alpine) 15
11. Lando Norris (brit, McLaren) 14
12. Albon 7
13. Nico Hülkenberg (német, Haas) 6
14. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 5
15. Bottas 5
16. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 4
17. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 2
18. Kevin Magnussen (dán, Haas) 2
csapatok:
1. Red Bull 321 pont
2. Mercedes 167
3. Aston Martin 154
4. Ferrari 122
5. Alpine 44
6. McLaren 17
7. Alfa Romeo 9
8. Haas 8
9. Williams 7
10. Alpha Tauri 2
 

A vb két hét múlva Ausztriában folytatódik.

Borítókép: Jared C. Tilton/Getty Images