Verstappen nem kertel: Ez még mindig nem igazi versenyzés
Max Verstappen továbbra is kitart a Forma–1 új szabályrendszerét ért kritikái mellett, annak ellenére is, hogy az FIA és a jogtulajdonos több ponton is módosított a szabályokon a Miami Nagydíj előtt.
A sportág irányító testülete az F1 vezetésével és a csapatokkal szoros együttműködésben igyekezett orvosolni az új éra kezdeti nehézségeit. Az áprilisban bevezetett finomítások célja az volt, hogy az időmérő edzések visszakapják régi fényüket, és a versenyzők újra a határon autózhassanak. Ezt az energia-visszanyerés mértékének korlátozásával és az elektromos hajtástól való függőség csökkentésével próbálták elérni.
Emellett a döntéshozók szerették volna „lecsiszolni” a szabályrendszer azon éleit is, amelyek komoly biztonsági aggályokat vetettek fel. Az első három futamon ugyanis ijesztő sebességkülönbségek alakultak ki a pályán az eltérő energiagazdálkodás miatt.
Verstappen ennek ellenére úgy véli, hogy az átalakítások nem mentek elég messzire a versenyzés minőségének javításában. A holland klasszis továbbra is fenntartja korábbi véleményét, különösen az új erőforrások összetettségét illetően.
A szabálykönyvet frissítették, a Red Bull pedig szinte átszabta az év eleji konstrukcióját, aminek köszönhetően a holland versenyképesebb hétvégét zárt Miamiban: az első sorból indulhatott, és egy kaotikus vasárnap délután végén az ötödik helyen ért célba.
„Az autóm egy fokkal jobban vezethető, de amit korábban a szabályokról mondtam, az változatlan” – nyilatkozta a 71-szeres futamgyőztes a sajtónak, köztük a RacingNews365-nek. „Még mindig előfordul, hogy bizonyos helyeken lassabban kell menned ahhoz, hogy később gyorsabb lehess. Szóval ez még mindig nem az, amit látni szeretnék…”

Fotó: Tóth Zsombor/Sport365
„Ez továbbra is bünteti a pilótát: minél gyorsabb vagy a kanyarokban, annál lassabb leszel a következő egyenesben. Nem erről kellene szólnia a versenyzésnek. De legalább az autóm egy kicsit barátságosabban viselkedik, így kevésbé stresszes vezetni” – tette hozzá a holland.
Arra a kérdésre, hogy várja-e a következő fordulót Montrealban, és érkeznek-e újabb frissítések az RB22-re, szűkszavúan válaszolt: „Meglátjuk. Az egy teljesen más karakterisztikájú pálya, mint ez a mostani. Majd ott kiderül, mennyire leszünk versenyképesek.”