Forma 1 / Motorsport

Verstappen megszólalt Horner menesztését követően

Kép forrása: Tóth Zsombor/Sport365

Max Verstappen szerint Christian Horner váratlan menesztése a Red Bull éléről nem befolyásolja a saját jövőjéről szóló döntését.

Néhány nappal a Brit Nagydíj után a Red Bull menesztette Christian Horner csapatfőnököt és vezérigazgatót, miután a csapat teljesítménye jelentősen visszaesett, és a brit szakember nem tudta megfordítani a régóta húzódó negatív trendet. Utódja a Racing Bulls-tól érkező Laurent Mekies lett. A gyengébb szereplés miatt Verstappen rövid távú jövője ismét a pletykák középpontjába került – különösen mivel a Mercedes is érdeklődött iránta, bár Toto Wolff az utóbbi időben visszafogottabbá vált a nyilatkozataiban.

Verstappen édesapja, Jos Verstappen, gyakran került összetűzésbe Hornerrel, sőt 2024 elején azt nyilatkozta: a csapatfőnöknek távoznia kell, különben az istálló „fel fog robbanni” a belső feszültségektől, miután nem megfelelő magatartással kapcsolatos vádak érték a csapatvezetőt.

Bár később „fegyverszünetet” kötöttek, a feszültségek nem múltak el teljesen. Ennek ellenére a négyszeres világbajnok Verstappen most tagadta, hogy Horner távozása befolyásolná saját döntését:

„Nem, egyáltalán nem” – válaszolta a RacingNews365 és más médiumok kérdésére, hogy Horner eltávolítása miatt nagyobb eséllyel maradhat-e Red Bullnál.

„Az embereknek lehetnek eltérő véleményeik – ez rendben van. Ha mindenki mindig egyetért, az a probléma jele. Kell, hogy legyenek nézetkülönbségek. Most más irányba megyünk tovább, ami izgalmas, de ez nem befolyásolja a döntésemet a jövőmmel kapcsolatban” – jelentette ki a holland.

„Ami igazán számít, hogy dolgozzunk az autón, és a lehető leggyorsabbá tegyük. Legyünk versenyképesebbek idén, és különösen az új szabályrendszer idején” – tette hozzá.

Amikor ezután rákérdeztek, hogy ezzel elismeri-e, hogy van egy döntés a jövőjével kapcsolatban, Verstappen kitérő választ adott:

Fotó: Tóth Zsombor/Sport365

„Az is lehet, hogy holnap fel sem ébredek, és akkor nem is vezetek. Az élet kiszámíthatatlan. Összességében elégedett vagyok azzal, ahol most tartok. Amikor aláírtam a szerződésem [2028-ig], az volt a célom, hogy itt fejezem be a pályafutásom” – mondta Verstappen.