Verstappen: már sem dühöt, sem frusztrációt nem érzek
Édesapja, Jos Verstappen megerősítette, hogy fia nem élvezi az idei kocsik vezetését és attól tart, elveszítette a motivációját.
Fokozódó keserűségének adott hangot Max Verstappen, aki négyszeres világbajnokként csak a 11. helyről rajtol vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjon.
Az előző négy szigetországi futamot megnyerő holland sztár szombaton már a kvalifikáció második szakaszából sem tudott továbbjutni, majd újabb elkeseredett nyilatkozatot adott, miután korábban többször bírálta már az idén bevezetett szabályokat.
„Valami nagyon nem stimmel az autóval, teljesen vezethetetlen” – mondta már az időmérő közben rádión csapatának, majd egy interjú során közölte:
„Már nem is csalódott vagyok, hanem valami sokkal több. Nem tudom, létezik-e erre egyáltalán szó, de már sem dühöt, sem frusztrációt nem érzek.
Emellett a magánéletemben is fontos döntéseket kell meghoznom.”
A 28 éves kiválóság hatodik lett az ausztráliai idénynyitón, majd motorhiba miatt nem ért célba Kínában. Azt már a szezon előtt jelezte, hogy ha nem leli örömét az F1-ben, akkor más lehetőségeket is végiggondol, erre utalhat, hogy a múlt héten részt vett egy négyórás viadalon a Nürburgringen, és az év során további megbízhatósági versenyeken akar elindulni.
The moment Max was knocked out of qualifying 👀#F1 #JapaneseGP pic.twitter.com/vibCJ99Ngj
— Formula 1 (@F1) March 28, 2026
Édesapja, a 107 Forma-1-es futamon indult Jos Verstappen megerősítette, hogy fia nem élvezi az idei kocsik vezetését.
„Attól tartok, hogy végérvényesen elveszíti a motivációját” – tette hozzá.
Az idei modellekben az elektromos meghajtás sokkal nagyobb szerepet játszik az F1-es autókban, a pilótáknak rendszeresen kell tölteniük a versenyek alatt az akkumulátort, és gyakran kell elvenniük a lábukat a gázpedálról.
Az 53 körös Japán Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 8 órakor rajtol.