Forma-1 / Motorsport

Verstappen elfogadta, hogy az idén minden egy kicsit nehezebb

Max Verstappen elfogadta, hogy a Red Bull "nehezebb" szezont él át, mint 2023-ban, a holland elismerte, hogy nincs "ugyanaz a flow".

A tavalyi szezon fenomenális volt a Red Bull számára, akiket mindössze egyszer, a 2023-as Szingapúri Nagydíjon Carlos Sainz tudott csak legyőzni.

A 2024-es év teljesen más, hiszen Sainz, Lando Norris és Charles Leclerc is nyert már egy futamot.

Bár Verstappen az első kilenc fordulóból hatot így is megnyert, még neki is voltak kudarcai az RB20 volánja mögött, legutóbb a rázóköveken és a buckás aszfalton való küszködésével.

"Azt hiszem, mi is nagyon koncentráltak vagyunk, még mindig sok mindent jól csinálunk" – mondta Verstappen a RacingNews365-nek.

"De valamilyen okból kifolyólag nem vagyunk abban a flow-ban, mint tavaly, amikor a legtöbb helyen úgy tűnt, hogy minden nagyon jól megy nekünk. Nincsenek megbízhatósági problémák. És nem tudom, hogy milyen okból kifolyólag, idén minden egy kicsit nehezebb. Néhány dolgot egy kicsit nehéz megmagyarázni is."

A Red Bull az elmúlt négy fordulóban nehéz versenyekkel nézett szembe, amihez a csapat az elmúlt 18 hónapban nem volt hozzászokva.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365