Forma-1 / Motorsport

Verstappen egymaga mentette meg a Forma-1-et a korábbi csapatfőnök szerint

Az ex-AlphaTauri csapatfőnök Graham Watson úgy véli, hogy Max Verstappen egymaga megmentette a Forma-1-et az általa keltett érdeklődés révén.

Verstappen 2015-ben debütált az F1-ben a Toro Rossónál, majd egy évvel később átigazolt a Red Bullhoz, ahol azóta három világbajnoki címet nyert.

A holland a Milton Keynes-i székhelyű alakulatnál eltöltött ideje alatt több F1-es rekordot is felállított, és jelenleg csak Lewis Hamilton és Michael Schumacher előzi őt meg a futamgyőzelmek számában az örökranglistán.

Schumacher Ferrarinál töltött sikerei idején a német követői miatt a különböző európai versenyeken is megteltek a lelátók.

Watson, aki Verstappennel dolgozott együtt újonc F1-es szezonja során, kijelentette, hogy a holland hasonló hatást gyakorolt a sportban eltöltött évek alatt.

„Max a legjobb dolog, ami a Forma-1-gyel történt" – mondta a Verstappen.nl-nek adott interjúban.

„Amikor Max tőlünk a Red Bullhoz ment, ahhoz hasonlítottam, mint amikor Michael Schumacher a Ferrarihoz ment. Ő akkoriban mérhetetlenül népszerűvé tette a Forma-1-et” – folytatta.

„Csak nézd meg a régi képeket Hockenheimről és Spáról: teli lelátók Schumacher-zászlókkal. Azt hiszem, Max egymaga mentette meg a Forma-1-et” – magyarázta.

„Mert ugyanazt az intenzitást hozza, és érdeklődést generál. Az emberek tömegesen jönnek Ausztriába, Spába: tulajdonképpen mindenhova csak ő miatta” – jelentette ki.

„Ezt még Schumacher idejében sem láttam. A feleségem 60 éves, de nagy rajongója Maxnak. A stílusa miatt, mert izgalmat teremt a pályán. Max egy teljesen új közönséget vonz a Forma-1-be” – állapította meg.

Összehasonlítás Hamiltonnal

Verstappen az első világbajnoki címét 2021-ben szerezte meg, amikor a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal vívott szinte „öldöklő” csatát az egész szezon során, aminek a végén a holland örülhetett.

A hétszeres világbajnokot a sportág egyik legfelismerhetőbb figurájának is tartják, de Watson szerint más okokból.

„Lewis Hamilton nagyon tehetséges, de annyi mindenben benne van, hogy az emberek elgondolkodnak: Forma-1-es pilóta vagy sem?” – tette fel a kérdést.

„Annyi más dologgal is összefüggésbe hozzák. Lewis Hamilton egy márka, Max Verstappen egy Forma-1-es versenyző. És ez nem is fog változni” – magyarázta a különbséget a két pilóta között.

„Nem azt mondom, hogy amit Hamilton csinál, az rossz, de ő nem az a kocka, mint Max. Amikor az ilyen srácok nem az autóban ülnek, akkor a szimulátorban vagy a gokartban vannak. Mindig azon dolgoznak, hogy fejlődjenek” – mondta Watson.

A Red Bull egyik legfőbb riválisa a Mercedes is abban bízik, hogy az idei évben végre sikerül szintet lépniük és közelebb kerülniük a címvédőkhöz, és ebben az esetben újra láthatnánk egy világbajnoki küzdelmet Max Verstappen és Lewis Hamilton között.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365