Egyéb sportok

Versenyt nyert, majd nagyot bukott a Kékszalagra is esélyes katamarán – fotók

Alig egy héttel ezelőtt szoros csatában lett 2. a Kékszalag „előszobájaként” is emlegetett Fehér Szalagon, az MKB-PROSPEX-TEAM. A katamarán legénysége a remek szezonkezdet után, szombaton megnyerte a Horváth Boldizsár Emlékversenyt. Az örömmámort nem sokkal később az aggodalom váltotta fel, mert az edzés gyanánt vízen maradó legénységgel fejre állt a hajó. 

A Kaiser Kristóf vezette csapat mindössze 42 perc és 41 másodperc alatt teljesítette a Horváth Boldizsár emlékverseny távját, majd a jó időjárási körülmények miatt maradt kinn a vízen gyakorolni. A gárda beszámolója szerint a borulás bőszélben, északi parthoz közel egy gyors pöffben történt. Az egység épp vitorlát cserélt, ami miatt nem volt megfelelő a súlyeloszlás az erős széllökéskor. A szél hatására a hajó orra lefúrt, majd ennek következtében a katamarán felborult.

""




""

""

""

""

""

Fotók: Cserta Gábor

Bár egy ilyen boruláskor a legénység tagjai több méter magasba is emelkedhetnek, ahol a lezuhanás veszélye fenyegeti őket, szerencsére senki nem sérült meg. A Balatonhelp segítségével pedig a vízimentők is gyorsan kiérkeztek a helyszínre, akik nagyon lassan, szakszerűen állították újra talpra a hajót, így az anyagi kárt is minimalizálni tudták.

 

Borítókép: Facebook.com/MKB-Prospex Team

Sport365.hu – Apa-fia harc lehet a Kékszalagon

A verseny csütörtöki online sajtótájékoztatóján Petrányi elmondta, a koronavírus-járvány miatti karanténidőszakban a fiával ketten edzettek, és ez annyira jól sikerült, hogy egy X40-es katamaránnal a fia is rajthoz áll a Kékszalagon, amely július 30-án rajtol. "Érdekes kihívás lesz, de szerintem otthon a vacsoránál meg fogjuk beszélni az élményeket" – tette hozzá.