Egyéb sportok

Verrasztó Dávid és Kapás Boglárka is Európa-bajnok, tíz arannyal zártunk

""
 
Szilágyi Liliána és Jakabos Zsuzsanna is finalista volt a női 200 pillangón, Szilágyi vezetett az elején, Franziska Hentke végül egyetlen századdal előzte meg Szilágyit, míg Jakabos a negyedik lett.
 
„Picit ironikus, hogy egy századdal kapok ki… De ahhoz képest nem rossz, hogy néhány hónapja még abba akartam hagyni az úszást, mert egyáltalán nem rólam szólt a történet, hanem arról, milyen családban nőttem fel, és milyen elvárásoknak kell emiatt megfelelnem. Ennek vetettünk véget három hónapja, ezalatt csak magam miatt dolgoztam, magam miatt csináltam mindent, és tessék, ez az eredménye” – mondta a futam után Szilágyi.
 
Verrasztó Dávid 400 vegyesen szerzett aranyérmet, Gyurta Gergely a negyedik helyen zárt.
 
Kapás Boglárka megszerezte negyedik aranyérmét is az Eb-n, a magyar versenyző 200 gyorson utasított maga mögé mindenkit.
 
A Balog Gábor, Financsek Gábor, Cseh László és Bohus Richárd alkotta magyar harmadik helyen végzett, érdekesség, hogy Cseh még a nyolcadik helyen szállt vízbe
 
A győzelmek számát tekintve minden idők legjobb Európa-bajnoki szereplésével térhetnek haza a magyar úszók Londonból, mivel a zárónapon, vasárnap – egy-egy ezüst és bronz mellett – újabb két aranyérmet szereztek.
 
A küldöttség összesítésben tíz első, négy második és öt harmadik helyet gyűjtött. Az aranyakra vonatkozó eddigi csúcs a 2012-es debreceni kilenc volt – tíz ezüst- és hét bronz mellett.
 
Magyarország tíz aranyéremmel az élen végzett a londoni vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek éremtábláját.
 
MAGYARORSZÁG 10 4 5 
Nagy-Britannia 7 6 9
Olaszország 5 7 5
Hollandia 5 3 2
Franciaország 4 1 4
Svédország 4 – 1
Dánia 2 4 1
Ukrajna 1 2 2
Németország 1 1 –
Lengyelország 1 1 –
Litvánia 1 – 2
Görögország 1 – 1
Spanyolország – 3 3
Izland – 2 1
Izrael – 2 –
Belgium – 1 1
Oroszország – 1 1
Szlovénia – 1 1
Norvégia – 1 –
Szerbia – 1 –
Szlovákia – 1 –
Finnország – – 2
Horvátország – – 1
Portugália – – 1
 
Londonban a kontinensviadalok történetének legeredményesebb férfi úszója, Cseh László újabb kettővel gyarapította győzelmei számát, míg Hosszú Katinka három egyéni diadalával a magyar rangsor élére állt a nőknél Egerszegi Krisztinát megelőzve.
 
Az ékmezőny:
Cseh László 14
Hosszú Katinka 11
Egerszegi Krisztina 9
Darnyi Tamás 8
Kovács Ágnes 7
Kapás Boglárka 4
 
 
Vasárnapi eredmények:
 
FÉRFI 50 MÉTER GYORS
1. Florent Manaudou (Franciaország) 21.73
2. Andrij Govorov (Ukrajna) 21.79
3. Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 21.85
4. Krisztian Kolomejev (Görögország) 21.89 
5. Ari-Pekka Liukkonen (Finnország) 22.01
6. TAKÁCS KRISZTIÁN 22.07
 
NŐI 200 MÉTER PILLANGÓ
1. Franziska Hentke (Németország) 2:07.23
2. SZILÁGYI LILIÁNA 2:07.24
3. Judit Ignacio Sorribes (Spanyolország) 2:07.52
4. JAKABOS ZSUZSANNA 2:07.75 
 
FÉRFI 400 MÉTER VEGYES
1. VERRASZTÓ DÁVID 4:13.15
2. Richard Nagy (Szlovákia) 4:14.16
3. Federico Turrini (Olaszország) 4:14.74
4. GYURTA GERGELY 4:14.94
 
NŐI 400 MÉTER GYORS
1. KAPÁS BOGLÁRKA 4:03.47 – országos csúcs
2. Jazmin Carlin (Nagy-Britannia) 4:04.85
3. Mireia Belmonte García (Spanyolország) 4:06.89
 
FÉRFI 4×100 MÉTER VEGYES VÁLTÓ
1. Nagy-Britannia 3:32.15
2. Franciaország 3:33.89
3. MAGYARORSZÁG (Balog Gábor, Financsek Gábor, Cseh László, Bohus Richárd) 3:34.12