Nemzetközi labdarúgás

Kibuggyant a vér, villant a piros – botrányt kavart a Chelsea-sztár a dél-amerikai rangadón

Kép forrása: Getty Images

Enzo Fernández brutális mozdulata vérző sérülést okozott kolumbiai ellenfelének.

Feszült rangadó

Mint arról a Sport365 beszámolt, Argentína hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott Kolumbiával a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozat 16. fordulójában.

Már az első félidőben felforrósodott a hangulat. A 24. percben a Liverpool támadója, Luis Díaz szinte egymaga bolondot csinált a komplett argentin védelemből és gyönyörű szólógóllal megszerezte a vezetést Kolumbia számára.

A második játékrészben tovább fokozódott a feszültség, ami végül Enzo Fernández szabálytalansága nyomán hágott a tetőfokára. A Chelsea sztárja egy labdáért folytatott küzdelem során magasra emelte lábát és nemes egyszerűséggel fejen talpalta vele Kevin Castañót.

 

A kolumbiai játékos az eset után vérző arccal, reszketve rángatózott a földön, míg Fernández azonnal piros lapot kapott.

 

Messi sem bírta szó nélkül

A pályán uralkodó hangulatot jól jellemzi, hogy Lionel Messi is élesen reagált a történtekre. A kamerák rögzítették, amint heves szóváltásba keveredik James Rodríguezzel, Kolumbia válogatottjának rutinos karmesterével. Néhány perccel később Messi Daniel Muñoz felé könyöklő mozdulatot tett, amit sokan sportszerűtlennek értékeltek – ám megúszta lap nélkül.

A 37 éves klasszist végül a 78. percben meglepetésre lecserélték, helyére Exequiel Palacios érkezett. A húzás bejött: néhány perccel később Palacios gólpasszt adott Thiago Almadának, aki ezzel kiegyenlített – Argentína tíz emberrel is pontot mentett.

Scaloni elégedett

A találkozót követően Lionel Scaloni, argentin szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott.

„Messit eredetileg nem akartuk lecserélni, de ő maga jelezte, hogy jobb lenne. Így döntöttünk a váltás mellett. A legjobb az egészben, hogy tíz emberrel és Messi nélkül is mentünk előre, nem adtuk fel egyetlen labdát sem. Ez igazán elégedetté tesz minket” – értékelt Scaloni.

Argentína már korábban bebiztosította helyét a 2026-os világbajnokságon, így az 1–1-es döntetlen után is 10 pontos előnnyel vezetik a dél-amerikai selejtezős csoportot Ecuador előtt.

Enzo Fernández azonban eltiltás miatt biztosan kihagyja a következő meccset. A címvédő Argentína előbb Venezuelát fogadja szeptember 9-én, majd 14-én Ecuadorba látogat.

Kolumbia 22 ponttal a hatodik helyen áll, így még egyáltalán nem dőlt el a sorsa.

A mérkőzés összefoglalója: