Egyéb sportok

Velük kell megküzdenünk az asztalitenisz csapat Európa-bajnokság selejtezőjében

Az Európa Top 16-bajnokság helyszínén, Montreux-ben elkészítették a 2023-as, malmői asztalitenisz csapat Európa-bajnokság első szakaszának – gyakorlatilag selejtezőjének – sorsolását.

A magyar női válogatott az A1-es csoportba került a románok és a törökök társaságában. A második szakaszba, azaz magára az Eb-re (2023. szeptember 10-17.) kerüléshez a trió első vagy második helyén kell végezni a két-két hazai, illetve idegenbeli mérkőzés után.

A harmadik helyezettek a B jelű csoportok továbbjutóival küzdenek meg a még kiadó Eb-helyekért.

A férfiaknál a magyar válogatott a B5-ös csoportban kezdi meg a szereplését Svájccal és a C1-es csoport (Litvánia, Ciprus, San Marino, Skócia, Málta, Örményország) harmadik helyezettjével – közölte a hazai szövetség.

Borítókép: asztaliteniszezz.hu