Magyar foci

Véber reméli, meglesz az első pont a turmixból

""

"Tökéletesen tisztában vagyunk első két fellépésünk tapasztalataival. Tudjuk, hogy mit nem szabad elkövetnünk, mit nem szabad csinálnunk. Az MTK ellen hatvan percig uraltuk a játékot, aztán egy figyelmetlenség miatt kaptunk egy elkerülhető gólt, amely után már nem volt esélyünk a pontszerzésre. Aztán következett a debreceni fellépésünk, amelynek első tíz percét kell mindenképpen elfelejtenünk: ebben a periódusban több gólt is kaphattunk volna, de nem kaptunk. Utána már partiban voltunk a hajdúságiakkal, az más kérdés, hogy a hajrában alulmaradtunk velük szemben. Sokszor átgondoltam és kielemeztem a mérkőzéseket, a fiúkkal is beszéltem a már említett tapasztalatokról, s hiszem és tudom, hogy a „turmixból” tanulva Kecskeméten már pontot, vagy pontokat szerzünk." – mondta Véber György a boon.hu-nak.