Nemzetközi labdarúgás

Vb-selejtezők: kegyetlen németek, bajban voltak az angolok

A címvédő német válogatott nyolcadik, hétfői selejtezőmérkőzését is megnyerte, így továbbra is százszázalékos a 2018-as, oroszországi világbajnokság európai kvalifikációs sorozatában. A norvégok felett aratott 6-0-s hazai győzelem ellenére Joachim Löw együttese matematikailag még nem biztosította be a részvételét, mivel a mögötte második helyen álló északírek is begyűjtötték a három pontot a vendég csehek 2-0-s felülmúlásával, így a két gárda közötti ötpontos különbség megmaradt két fordulóval a zárás előtt.

Az angolok is a részvétel küszöbére értek, ugyanis hátrányból fordítva 2-1-re nyertek a második Szlovákia vendégeként, így előnyük szintén öt pontra nőtt.

Montenegró csapata saját közönsége előtt 1-0-ra diadalmaskodott a román gárda felett. A vendégek így biztosan lemaradnak a jövő évi tornáról, míg a hazaiak versenyben maradtak a részvételért a kazahok legyőzésével éllovas lengyelekkel, illetve a dánokkal.

Európai vb-selejtezők, 8. forduló:

C csoport:
Észak-Írország – Csehország 2-0 (2-0)
Németország-Norvégia 6-0 (4-0)
Azerbajdzsán-San Marino 5-1 (2-0)

Az állás: 1. Németország 24 pont, 2. Észak-Írország 19, 3. Azerbajdzsán 10, 4. Csehország 9, 5. Norvégia 7, 6. San Marino 0

E csoport:
Montenegró-Románia 1-0 (0-0)
Lengyelország-Kazahsztán 3-0 (1-0)
Örményország-Dánia 1-4 (1-2)

Az állás: 1. Lengyelország 19 pont, 2. Dánia és Montenegró 16 (18-7), 4. Románia 9, 5. Örményország 6, 6. Kazahsztán 2

F csoport:
Anglia-Szlovákia 2-1 (1-1)
Szlovénia-Litvánia 4-0 (1-0)
Skócia-Málta 2-0 (1-0)

Az állás: 1. Anglia 20 pont, 2. Szlovákia 15, 3. Szlovénia 14 (10-4), 4. Skócia 14 (14-10), 5. Litvánia 5, 6. Málta 0

 

Így jellemezte Ronaldo a magyarok legyőzését " NEMZETKÖZI FOCI › Nemzeti válogatottak

Egyetlen kép, egyetlen kijelentés, mégis mindent megfogalmazott az ő szempontjukból.