Nemzetközi labdarúgás

Vb-2018 – A média miatt buktak az angolok a japán FIFA-tag szerint

A sportvezető elmondta: az afrikai országok képviselői rendkívül dühösek voltak, mivel Sunday Times úgy nevezett meg gyanúsítottakat, hogy semmilyen konkrét bizonyítékot nem tudott felmutatni. Emiatt az említett tagok azt fontolgatják, hogy beperlik a lapot.
Az angolok már a szavazás első körében elvéreztek, ugyanis a 22 tagú végrehajtó bizottságból mindössze ketten voksoltak rájuk. Az egyik az angol Geoff Thompson, a másik pedig Ogura volt.
– Ezek a botrányok komoly hatással voltak az angol pályázatra – mondta Ogura.
A BBC televíziós csatorna Panorama című műsorában a FIFA végrehajtó bizottságának három tagjáról, a brazil Ricardo Teixeiráról – a 2014-es brazíliai vb szervezőbizottságának elnökéről -, a paraguayi Nicolas Leozról és – az egyébként NOB-tag – kameruni Issa Hayatou-ról mutattak be olyan dokumentumokat, miszerint 1989 és 1999 között nagyobb összegeket vettek fel a 2001-ben csődbe ment ISL-en, a FIFA marketingügynökségén keresztül.
A BBC műsorában Jack Warnert, a FIFA alelnökét is befeketítette, mondván a nyári dél-afrikai világbajnokságra szóló jegyekkel próbált üzletelni a fekete piacon. Warner egyébként a közép-amerikai zóna, azaz a CONCACAF vezetője is.
Az első botrányt a Sunday Times robbantotta ki, ennek következtében az óceániai szövetség (OFC) elnökét, a tahiti Reynald Temariit és a FIFA végrehajtó bizottságának egy másik tagját, a nigériai Amos Adamut bűnösnek találta a szervezet az etikai kódex megsértése miatt. A két vezetőt egy évre száműzték a sportágból, emellett nem voksolhattak a 2018-as és a 2022-es világbajnokságok helyszíneiről.

MTI