Nemzetközi labdarúgás

Vb 2014: visszavágnának a brazilok a két évvel ezelőtti fájó vereségért

Luiz Felipe Scolari csapata a torna csütörtöki nyitómeccsén alaposan megszenvedett a horvátokkal, 1-1 után csak egy vitatott büntetőnek köszönhetően szerzett vezetést, majd Oscar góljával bebiztosította sikerét. A mexikóiak a kameruniak legyőzésével indítottak, 1-0-s sikerük ellenére magabiztosan, mivel a játékvezető két szabályos góljukat nem adta meg. A két csapat az elmúlt két évben kétszer is találkozott egymással nagy tornán. A Konföderációs Kupán 2-0-ra a brazilok nyertek a csoportkörben, míg a 2012-es londoni olimpia döntőjében a mexikóiak nagy meglepetésre 2-1-re győztek.

"Különösen fájó vereség volt, hiszen azt az egy címet nem nyertük még meg. Tudjuk, hogy a mexikóiaknak nagyon erős csapatuk van, sosem könnyű ellenük, most sem lesz ez másképp" – nyilatkozott a horvátok ellen gólt szerző Oscar. A statisztika is nagy csatát ígér, a két csapat legutóbbi 15 összecsapásából ugyanis hetet, a legutóbbi négyből pedig kettőt a mexikóiak nyertek. "Nagyon örültem a csapat játékának, úgy gondolom, sikerült tökéletesen megvalósítanunk azt, amit a szövetségi kapitány kért tőlünk" – mondta Giovani dos Santos, a mexikóiak támadója.

Az A csoport másik második fordulós mérkőzését, a Horvátország-Kamerun összecsapást csütörtökön nulla órától rendezik.

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, a keddi program a várható összeállításokkal, A csoport, 2. forduló:
Brazília – Mexikó, Fortaleza 21.00
játékvezető: Cüneyt Cakir (török)
BRAZÍLIA
MEXIKÓ
J. César
D. Alves, T. Silva, D. Luiz, Marcelo
Paulinho, Oscar, L. Gustavo
Bernard, Fred, Neymar
Ochoa
Layún, F. Rodriguez, R. Márquez, H. Moreno
P. Aguilar, H. Herrera, Guardado, J. Vázquez
G. dos Santos, O. Peralta