Nemzetközi labdarúgás

Vb 2014: Scolari azt akarja, hagyják őket játszani, senki nem hal meg

""

"Tisztában vagyok vele, mi történt tegnap, tudom, milyen az, szégyenkezni. Ez olyan érzés, amelytől soha nem szabadulok majd, de az életnek mennie kell tovább – jelentette ki szerdán a hazai válogatott edzőközpontjában újságírók előtt. – A játékosok megbirkóznak majd a történtekkel, ők továbbra is győztesek."

Scolari szerint a lehető legrosszabb történt meg, "de az élet jó, senki sem fog meghalni emiatt". "Közösen aratjuk a győzelmet, együtt szenvedünk vereséget, vannak szép, de rossz pillanatok is" – folytatta Scolari, akit a sajtómegjelenésre a teljes szakmai stáb – a technikai igazgató Carlos Alberto Parreirával együtt – elkísért.

A válogatottal 2002-ben vb-győztes kapitány közölte, hogy még nem beszélt a szövetség vezetőivel a jövőjéről, majd csak a bronzmérkőzés után egyeztet velük.

"Hagyjanak bennünket játszani, a tornát befejezni, majd azután meglátjuk, mi fog történni. Van még egy mérkőzésünk szombaton, most azzal törődünk, miután a világbajnoki címről szőtt álmodozásunknak vége szakadt" – fogalmazott. Hozzátette: tisztában vannak vele, hogy a szombat nem sok mindenen változtat azután, ami kedden történt.

Parreira, aki az 1994-ben világbajnok csapatot irányította, a keddi mérkőzést szökőárhoz hasonlította, utalva arra, hogy a hazai együttes 18 perc alatt öt gólt kapott. "A tegnapi mérkőzés atipikus volt, cunami söpört végig" – mondta.