Nemzetközi labdarúgás

Vb 2014: Pepe-piros, Müller-tripla – a németek kitömték a portugálokat

""

A történetének 100. világbajnoki meccsén fellépő német együttes kezdte aktívabban a játékot, és harci kedve hamar elnyerte jutalmát: a 11. percben Götzével szemben szabálytalankodtak, a jogosan megítélt büntetőből pedig az 50. válogatottságát ünneplő Müller a jobb alsó sarokba lőtt.

Bár kósza portugál akciók is akadtak, főleg az aranylabdás Cristiano Ronaldo próbálkozott hiábavalóan, továbbra is a németek uralták a játékot. A 32. percben a támadóalakzathoz felzárkózó hátvéd, Hummels vette be nagyszerű fejessel az ellenfél kapuját, a szünet előtti kegyelemdöfés gyanánt pedig Müller másodszor is betalált.

A folytatás gyökeres fordulatot hozott, odalett az addigi lendületesség: a portugálok nem tudtak újítani, a németek pedig már nem akartak annyira hajtani. Így is lett volna módjuk tovább növelni a különbséget, de rendre hibáztak, Ronaldóék pedig igazi helyzetig sem jutottak el.

Az egyetlen kivételt a 78. perc jelentette, amikor a csereként beállt Schürrle beadásába Patricio csak beleütni tudott, a szemfüles Müller pedig harmadszor is eredményes volt. A németek folytatták bevált gyakorlatukat, amennyiben ezúttal is – mint 1990 óta mindig – megnyerték világbajnoki nyitómérkőzésüket.

Németország szombaton Ghánával, míg Portugália az Egyesült Államokkal vasárnap éjjel találkozik a második fordulóban.

LABDARÚGÁS

Világbajnokság, G csoport, 1. forduló:

Németország – Portugália 4:0 (3:0)
Salvador, Fonte Nova Aréna, 51 081
néző, v.: Milorad Mazic (szerb)
Gólszerzők: Müller (12., 45+1., 78.), Hummels (32.)
Piros lap: Pepe (37.)
Sárga lap: Pereira (11.)
Németország: Manuel Neuer – Jérome Boateng, Per Mertesacker, Mats Hummels (Shkodran Mustafi, 73.), Benedikt Höwedes – Philipp Lahm, Sami Khedira – Toni Kroos, Mesut Özil (André Schürrle, 63.), Mario Götze – Thomas Müller (Lukas Podolski, 82.)
Portugália: Rui Patricio – Joao Pereira, Bruno Alves, Pepe, Fabio Coentrao (Andre Almeida, 65.) – Miguel Veloso (Ricardo Costa, a szünetben), Raul Meireles – Cristiano Ronaldo, Joao Moutinho, Nani – Hugo Almeida (Éder, 28.)