Miután mindkét csapat a stabil védekezésre fektette a hangsúlyt, leginkább a középpályán küzdöttek.

A hollandok képtelenek voltak megbontani a mexikóiak hátsó alakzatát, Miguel Herrera együttese azonban többször is zavarba hozta a narancsmezeseket, bár igazi nagy helyzetet nem tudott kialakítani.

A fordulást követően Giovani Dos Santos távoli lövésével gyorsan vezetést szerzett a mexikói csapat.

Louis van Gaal tanítványai néhány percen belül egyenlíthettek volna, de Vrij fejesénél azonban Ochoa elképesztő reflexszel hárított.

A folytatásban óriási fölénybe kerültek a hollandok, de az egyenlítés Robben lábában maradt, a Bayern München szélsőjének próbálkozását ismét Ochoa védte.

A hajrára még jobban beszorultak a mexikóiak, a hollandok pedig a 88. percben Wesley Sneijder hatalmas góljával egyenlítettek.

A ráadás pillanataiban ismét Robben játszotta a főszerepet, ugyanis büntetőt harcolt ki, amelyet Huntelaar magabiztosan értékesített, eldöntve ezzel az összecsapást.

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, A csoport, 1. forduló:
Hollandia-Mexikó 2-1 (0-0)
Fortaleza, 52 ezer néző, v.: Pedro Proenca (portugál)
gólszerzők:
Sneijder (88.), Huntelaar (94., 11-esből), illetve Dos Santos (48.)
sárga lap: Aguilar (69.), Marquez (92.), Guardado (93.)
Hollandia: Jasper Cillessen – Paul Verhaegh (Memphis Depay, 56.), Ron Vlaar, Stefan de Vrij, Daley Blind – Dirk Kuyt, Nigel de Jong (Bruno Martins Indi, 9.), Georginio Wijnaldum – Wesley Sneijder, Robin van Persie (Klaas-Jan Huntelaar, 76.), Arjen Robben
Mexikó: Guillermo Ochoa – Miguel Layun, Carlos Salcido, Hector Moreno (Diego Reyes, a szünetben), Rafael Marquez, Francisco Rodriguez, Paul Aguilar – Andres Guardado, Hector Herrera – Giovani Dos Santos (Javier Aquino, 61.) – Oribe Peralta (Javier Hernandez, 75.)