Nemzetközi labdarúgás

Vb 2014 Müller is négy gólos, de az amerikaiak is ünnepelhetnek

""

Recifére órákkal a mérkőzés kezdete előtt óriási eső zúdult, így az is kérdéses volt, hogy egyáltalán meg tudják-e rendezni az összecsapást. Végül ennek nem volt akadálya, a csapatoknak azonban nehéz körülmények között kellett pályára lépniük.

A németek óriási lendülettel kezdtek, és egyértelművé tették, hogy nem elégednek meg a döntetlennel, amely mindkét együttes továbbjutását jelentené. Az amerikaiak szívósan védekeztek, és a 102. alkalommal válogatott, ezzel a kapusok rangsorában Kasey Kellerrel holtversenyben élen álló Tim Howard is magabiztos volt.

A fordulást követően állandósult a németek fölénye, és Müller révén meg is szerezték a vezetést. A Bayern München támadójának ez volt a negyedik találata a tornán, amivel csatlakozott a góllövőlista élén Neymarhoz és Lionel Messihez.

A hajrában is a németek akarata érvényesült, győzelmük egy percig sem forgott veszélyben, az amerikaiak a második félidőben egyszer sem lőttek kapura, ennek ellenére ők is ott lesznek a nyolcaddöntőben.

A németek a 16 között a H csoport második, míg az amerikai az első helyezettjével találkoznak.

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, G csoport, 3. forduló:
Németország-Egyesült Államok 1-0 (0-0)
Recife, Pernambuco Aréna, 41
ezer néző, v.: Ravsan Irmatov (üzbég)
Gólszerző: Müller (55.)
Sárga lap: Höwedes (11.), illetve Gonzalez (37.), Beckerman (62.)
Németország: Manuel Neuer – Jérome Boateng, Mats Hummels, Per Mertesacker, Benedikt Höwedes – Bastian Schweinsteiger (Mario Götze, 76.), Philip Lahm – Toni Kroos, Mesut Özil (Andre Schürrle, 89.), Lukas Podolski (Miroslav Klose, a szünetben) – Thomas Müller
Egyesült Államok: Tim Howard – Omar Gonzalez, Fabian Johnson, Matt Besler, DaMarcus Beasley – Kyle Beckerman, Michael Bradley, Jermaine Jones, Graham Zusi (DeAndre Yedlin, 84.), Brad Davis (Alejandro Bedoya, 59.)- Clint Dempsey