Nemzetközi labdarúgás

Vb 2014: Löw szerint nem kell elszállni a brazilok elleni megsemmisítő sikertől

""

"Tizennyolc perc alatt öt gólt rúgtunk, sokkolva ezzel a brazilokat. Ezzel együtt nem kell túlértékelni a sikert. Alázatra van szükségünk, és arra, hogy nyugodtan készüljünk fel a vasárnapi döntőre"
– közölte a nyolcéves szakvezetői pályafutásának legnagyobb diadalát arató edző, hozzátéve: fontos, hogy ne érezzék magukat legyőzhetetlennek.

Az 54 éves tréner kifejtette, 2006-ban házigazdaként nagy reményekkel és óriási nyomás alatt vágtak neki a vb-nek, majd kikaptak az elődöntőben. Brazíliában 200 millió ember várta döntőbe a csapatot, ami bénítólag hathat a játékosokra. "Nagyon sajnálom Luiz Felipe Scolari kollégámat, azt hiszem, tudom, mit érez" – tette hozzá. Elmondása szerint a Belo Horizontéból Campo Bahiába való "hazaút" során Löw örömmel tapasztalta, hogy tanítványai nem fölényeskedtek, és továbbra is két lábbal a földön állnak.

A kapitány szavait támasztotta alá Toni Kroos nyilatkozata is, aki 50. válogatott meccsén kétszer is betalált, és a mérkőzés legjobbjává választották: "Még senki sem lett világbajnok az elődöntőben."

Ami a döntőbeli ellenfelet illeti, Löw elmondta: "A hollandok és az argentinok is remek vb-t játszanak. Mindegy, melyikük lesz az ellenfelünk, a szerdai elődöntő nem lesz mérvadó, mert ránk külön fognak készülni. Mi készek vagyunk megnyerni a döntőt."