Nemzetközi labdarúgás

Vb 2014: ikszelt egymással Oroszország és Dél-Korea

""

Mindkét csapat védekező felfogásban lépett pályára, az első harminc perc tapogatózó játékkal telt. A félidő hajrájában kissé megélénkült a mérkőzés, de egy-egy távoli lövést leszámítva a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A felek teljesítményéről mindent elmond a publikum reakciója, amely a szünetben füttykoncerttel "kísérte" az öltözőbe a játékosokat.

A fordulást követően jóval eseménydúsabb lett a találkozó, mindkét oldalon adódtak lehetőségek. A hajrához közeledve Igor Akinfejev hatalmas potyagólja után előnybe kerültek a dél-koreaiak, örömük azonban nem tartott sokáig, az egyre aktívabbá váló oroszok ugyanis néhány perc múlva egyenlíteni tudtak. Az utolsó negyedórában Fabio Capello együttese állt közelebb a győztes gól megszerzéséhez, de végül maradt a döntetlen.

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, H csoport, 1. forduló:
Oroszország – Dél-Korea 1-1 (0-0)
Cuiabá, Pantanal Aréna, 40 ezer néző, v: Néstor Pitana (argentin)

Gólszerzők: Kerzsakov 74., illetve Kun Ho 68.
Sárga lap: Satov 49., illetve Hung Min 14., Szung Jung 30., Dzsa Csol 91.
Oroszország: Igor Akinfejev – Vaszilij Berezuckij, Szergej Ignasevics, Andrej Jescsenko, Dmitrij Kombarov, Jurij Zsirkov (Alekszandr Kerzsakov 71.) – Gyenyisz Glusakov (Igor Gyenyiszov 72.), Alekszandr Szamegyov, Viktor Fajzulin, Oleg Satov (Alan Dzagojev 60.) – Alekszandr Kokorin.
Dél-Korea: Dzsung Szung Rjong – Li Jong, Jun Szuk Jung, Kim Jung Gvon, Hong Dzsong Ho (Hvang Szok Ho 73.) – Ki Szung Jung, Han Kuk Jung, Li Csung Jong, Szon Hung Min (Kim Bo Kjung, 84.) – Ku Dzsa Csol, Pak Csu Jung (Li Kun Ho 56.).