""
Valbuenáék ezúttal a németek védőit kergetnék az őrületbe

A franciák 2006 óta nem tudtak komoly eredményt felmutatni nagy nemzetközi tornákon, de a mostani vb-n nemcsak eredményességükkel hívták fel magukra a figyelmet, hanem kifejezetten jó játékukkal is. Didier Deschamps szövetségi kapitány együttese négy találkozójából hármat megnyert, mindannyiszor legalább kétgólos különbséggel, kizárólag Ecuadorral nem bírt, de az utolsó csoportkörben elég volt számára a döntetlen is az elsőséghez.

Ezzel szemben az elmúlt évekhez képest – amikor is kivétel nélkül bejutottak a legjobb négy közé – a németek korántsem játszanak annyira meggyőzően. Ezt bizonyítja, hogy a legjobb 16 között "csak" hosszabbításban sikerült felülmúlniuk az előzetesen jóval esélytelenebbnek vélt Algériát. A Nationalelf ugyanakkor az állandóságot képviseli a vb-ken, ugyanis rekordot jelentő módon 1954 óta mindig eljutott a nyolc közé, és ha sikerrel veszi a francia válogatott jelentette akadályt, akkor új csúcsot állít fel azzal, hogy négy egymást követő vb-n játszhat elődöntőt.

A 45 éves, játékosként 1998-ban világbajnok Deschamps a játékosai önbizalmát emelte ki, azonban egyúttal óvatosságra is intett: "Nem szabad, hogy a magabiztosság önteltségbe csapjon át". A szakvezető kitért arra is, hogy a francia játékosok a vb-győzelemről álmodoznak, ám nem szabad túlzottan előretekinteniük: "Mindenki álmodik, nekik is joguk van hozzá, de a valóság egyelőre a pénteki Németország elleni találkozó" – mondta Deschamps.

A német válogatottat irányító 54 esztendős Joachim Löw kiemelte, az Algéria elleni 2-1-re megnyert nyolcaddöntőben mutatott gyenge játékhoz képest előre kell lépnie a csapatának: "Egy ilyen hosszú tornán nem lehet minden meccsen fantasztikusan játszani, de jobban kell szerepelnünk Franciaország ellen".

Andreas Köpke, aki kapusként fontos szerepet vállalt a németek legutóbbi győztes tornáján, az 1996-os Európa-bajnokságon, szintén fejlődést vár a csapattól, de bízik a játékosokban. A jelenlegi pályaedző szerint jó meccset fognak vívni a franciákkal. Mindkét csapat nyert már világbajnokságot: a németek háromszor, míg a franciák egyszer diadalmaskodtak.

Vb-n eddig három alkalommal találkozott a két együttes: Németország két elődöntőt nyert pénteki riválisával szemben, míg Franciaország az 1958-as tornán múlta felül a Nationalelfet. Utoljára tavaly februárban Párizsban játszottak egymással egy barátságos mérkőzésen, akkor a német együttes 2-1-re győzött.

LABDARÚGÁS
Világbajnokság, negyeddöntő:
Franciaország – Németország, Rio de Janeiro (Estádio do Maracana), 18.00
játékvezető: Nestor Pitana (argentin)
FRANCIAORSZÁG
NÉMETORSZÁG
Lloris
Debuchy, Varane, Sakho, Evra
Cabaye, Valbuena, Matuidi, Pogba
Benzema, Giroud
Neuer
J. Boateng, Hummels, Mertesacker, Höwedes
Schweinsteiger, Lahm, Kroos, Özil, Götze
T. Müller