A négy együttes egyike az A csoport élén ötpontos előnnyel álló Belgium lehet, mely már egy horvátországi döntetlennel kijut a vb-re. Ebben a hatosban a horvátok másodiknál rosszabb helyen már nem végezhetnek.

""

Szintén öt ponttal vezeti csoportját a német és a svájci csapat, esetükben akár még egy vereség is vb-részvételt érhet, ugyanakkor a biztos továbbjutáshoz győzniük kell a játéknapon, előbbinek Írország, utóbbinak pedig Albánia ellen. A németek csoportjában már a második hely is eldőlhet pénteken, amennyiben a svédek legyőzik a vendég Ausztriát.

Oroszország válogatottja szintén vb-résztvevő lehet, ehhez azonban nem elég nyernie Luxemburgban, az is kell hozzá, hogy a második portugálok kikapjanak hazai pályán Izraeltől. Amennyiben Portugália legalább egy pontot szerez, akkor pótselejtezős helye már biztos.

LABDARÚGÁS
Európai vb-selejtezők (a nemzetközi szövetség honlapja szerint), A csoport:
Horvátország-Belgium, Zágráb 18.00
Wales-Macedónia, Cardiff 20.45
A csoport állása: 1. Belgium 22 pont/8 mérkőzés, 2. Horvátország 17/8, 3. Szerbia 11/9, 4. Skócia 8/9, 5. Macedónia 7/8, 6. Wales 6/8
B csoport:
Örményország-Bulgária, Jereván 17.00
Málta-Csehország, Ta’Qali 19.30
Dánia-Olaszország, Koppenhága 20.15
A csoport állása: 1. (és kijutott) Olaszország 20 pont/8 mérkőzés, 2. Bulgária 13/8, 3. Dánia 12/8, 4. Csehország 9/8 (8-8), 5. Örményország 9/8 (8-10), 6. Málta 3/8
C csoport:

Feröer-szigetek – Kazahsztán, Torshavn 19.00
Németország-Írország, Köln 20.45
Svédország-Ausztria, Solna 20.45
A csoport állása: 1. Németország 22 pont/8 mérkőzés, 2. Svédország 17/8, 3. Ausztria 14/8, 4. Írország 11/8, 5. Kazahsztán 4/8, 6. Feröer-szigetek 0/8

D csoport:
Hollandia-MAGYARORSZÁG, Amszterdam 20.30
Andorra-Románia, Andorra La Vella 20.30
Észtország-Törökország, Tallinn 20.30
A csoport állása:
1. Hollandia 8 7 1 – 24- 4 22 pont – már kijutott
2. Magyarország 8 4 2 2 18-12 14
3. Törökország 8 4 1 3 14- 7 13
4. Románia 8 4 1 3 13-12 13
5. Észtország 8 2 1 5 6-16 7
6. Andorra 8 – – 8 0-24 0
E csoport:
Albánia-Svájc, Tirana 20.30
Izland-Ciprus, Reykjavik 20.45
Szlovénia-Norvégia, Maribor 20.45
A csoport állása: 1. Svájc 18 pont/8 mérkőzés, 2. Izland 13/8, 3. Szlovénia 12/8, 4. Norvégia 11/8, 5. Albánia 10/8, 6. Ciprus 4/8
F csoport:
Azerbajdzsán – Észak-Írország, Baku 18.00
Luxemburg-Oroszország, Luxembourg 20.30
Portugália-Izrael, Lisszabon 21.45
A csoport állása: 1. Oroszország 18 pont/8 mérkőzés, 2. Portugália 17/8, 3. Izrael 12/8, 4. Észak-Írország 6/8 (8-14), 5. Luxemburg 6/8 (7-19), 6. Azerbajdzsán 5/8
G csoport:
Litvánia-Lettország, Vilnius 17.30
Bosznia-Hercegovina – Liechtenstein, Zenica 20.00
Görögország-Szlovákia, Pireusz 20.45
A csoport állása: 1. Bosznia-Hercegovina 19 pont/8 mérkőzés (25-5), 2. Görögország 19/8 (9-4), 3. Szlovákia 12/8, 4. Litvánia 8/8, 5. Lettország 7/8, 6. Liechtenstein 2/8
H csoport:
Moldova-San Marino, Chisinau 18.00
Ukrajna-Lengyelország, Harkiv 20.00
Anglia-Montenegró, London 21.00
A csoport állása: 1. Anglia 16 pont/8 mérkőzés, 2. Ukrajna 15/8 (19-4), 3. Montenegró 15/8 (15-8), 4. Lengyelország 13/8, 5. Moldova 5/8, 6. San Marino 0/8
I csoport:
Spanyolország-Fehéroroszország, Palma de Mallorca 21.30
A csoport állása: 1. Spanyolország 14 pont/6 mérkőzés (10-2), 2. Franciaország 14/7 (12-6), 3. Finnország 9/7, 4. Grúzia 5/7, 5. Fehéroroszország 4/7