Vízilabda

Varga Zsolt szerint csak nyáron lehet látni az új szabályok hatását

Kép forrása: MTI/Kovács Tamás

A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csak a nyáron sorra kerülő világbajnokságon lehet majd igazán látni, hogy az új szabályok milyen hatással vannak a csapatokra.

Varga Zsolt jelenleg a Duna Arénában tart kétnapos összetartást a nemzeti csapatnak. A szakember a szövetség közösségi oldalának elmondta, az új szabályok – amelyben kevesebb a támadó idő, rövidebb a pálya és gyorsabban kell befejezni az emberelőnyöket – miatt egy mérkőzésen belül 10-15 támadással több van, mint korábban.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, mintha egy négy találkozóból álló periódusban eggyel több összecsapást vívnának a játékosok.

„Ezért majd a nyáron, a sorozatterhelésben derül majd ki, hogy hosszabb távon hogyan fáradnak el a játékosok. Minden új szabály bevezetésénél kell egy kis idő, hogy a csapatok kihasználják a benne rejlő lehetőségeket, hogy megtudjuk, milyen hatása van a játékra”

– tette hozzá a kapitány.

A magyar válogatott április 11. és 13. között Podgoricában játszik a világkupa Szuperdöntőjében.