Vardy Skóciába vágyik, de a Premier League-ből is akad kérője

Jamie Vardy jövője továbbra is forró téma: a 38 éves csatár szíve szerint Skóciában folytatná pályafutását, de több klub is szívesen leigazolná a Leicester legendáját.
Az egyszeres Premier League-bajnok támadó 13 év után, a 2024/25-ös idény végén búcsúzott a Rókáktól. Nem is akárhogyan: az Ipswich ellen játszotta 500. mérkőzését, amelyen megszerezte 200. gólját is a klub játékosaként. Amióta bejelentette távozását, számos csapattal hírbe hozták, azonban még mindig szabadúszó.
Az angol sajtó szerint Vardy leginkább Brendan Rodgers együtteséhez, a Celtichez szerződne, ahol korábbi menedzserével dolgozhatna újra együtt.
A veterán csatár állítólag személyi edzővel készül, és úgy érzi, legalább 40 éves koráig képes magas szinten játszani.
A skót bajnok különösen a nemzetközi kupaporondon profitálhatna a rutinjából.
Nem a Celtic az egyetlen kérő: a Premier League-ből a West Ham és a Brentford is csatárt keres, míg az alsóbb osztályból feltörekvő Wrexham szintén szemet vetett Vardyra.
A Ryan Reynolds és Rob McElhenney tulajdonában lévő klub sorozatban háromszor lépett osztályt, és nyáron klubrekordot jelentő 7,5 millió fontért szerződtette Nathan Broadheadet, valamint leigazolta Kieffer Moore-t is.
A walesi projekt vonzerejét nem csak a pályán elérhető sikerek adják. Vardy esetleges szerződtetése óriási kereskedelmi lehetőségeket is kínálna, ami állítólag őt és feleségét is komolyan foglalkoztatja.