Küzdősportok

Váncza és Szabó is megnyerte első mérkőzését a római birkózó Eb-n

A kötöttfogásúak 67 kilogrammos súlycsoportjában Váncza István látványos fordítással, 82 kilóban pedig Szabó László technikai tussal megnyerte első mérkőzését a római birkózó Európa-bajnokságon.

A 20 éves Váncza a selejtezőben az azeri Islambek Dadov elleni összecsapásán bő egy perc alatt szinte reménytelen helyzetbe került (0-7), két és fél perccel a találkozó vége előtt azonban óriási hajrába kezdett és két remek dobással, illetve mögé kerüléssel a maga javára fordította a mérkőzést úgy, hogy fejsérülés miatt háromszor is ápolni kellett. Győzelmével (8-7) a nyolcaddöntőbe jutott.

Ugyancsak a legjobb 16 között folytathatja szereplését Szabó László, aki kevesebb mint másfél percet töltött a szőnyegen Rajbek Alvievich Bisultanovval szemben. A dán színekben versenyző birkózót 1 perc 10 másodperc elteltével intették, majd az 1-0 után Szabó kétszer oda-vissza megpörgette őt (9-0), ezzel be is fejezte a mérkőzést.

A 60 kilogrammosok között érdekelt Kecskeméti Krisztián viszont kikapott a legjobb 16 között, mert bár 1-0-ra vezetett Juuso Aleksi Latvala ellen, finn riválisa kétszer is megpörgette őt, így a magyar a végén egy kitolással már csak szépíteni tudott és 5-3-as vereséget szenvedett.

Borítókép: MTI