Egyéb sportok

Van miért büszkének lenni a Honvéd kajak-kenusaira

– Június elején jártam a szolnoki edzőtáborban, de azt persze nem gondolom, hogy ennek volna köszönhető, hogy a hat magyar aranyéremből ötöt a BHSE sportolói szereztek Poznanban – nyilatkozta szerdán az MTI-nek a Honvédelmi Minisztérium államtitkára útban a válogatott dunavarsányi edzőtáborába. – Természetesen a világversenyeken elsősorban Magyarországot képviselik a versenyzők, de a Honvéd vezetőit külön büszkeséggel tölti el, ha az egyesület kajak-kenusai érik el a kiugró sikereket.

A győzelmek, dobogós helyek szerinte azt is bizonyítják, hogy kiváló szakembergárda van az egyesületnél.

– A mostani látogatás célja az, hogy beszélgessünk egy kicsit sportolóinkkal, megtudjuk, hogy a szegedi vb előtt tudunk-e még valamiben segíteni nekik, s persze, hogy biztassuk őket – mondta a politikus, aki tervei szerint személyesen ott lesz majd a hazai rendezésű világbajnokságon. – Legutóbb Szolnokon a szakmai munkát is megismerhettem, Csipes Ferenc vezetőedzővel csónakba szálltam én is, és könnyen lehet, hogy erre most is módom nyílik.

Simicskó István elmondta, már tavaly a minisztériumban a feladatok elosztásánál szívesen vállalta, hogy a sporttal foglalkozzon, s nagy kedvvel végzi a BHSE társadalmi elnöki tisztével járó feladatokat.

– Addig jó, amíg van munka, úgyhogy én örülök annak, hogy sok elfoglaltságom van, de a sport különösen fontos számomra. Legszívesebben állandóan ezzel foglalkoznék, mondhatni, szinte kikapcsolódás, amikor ezzel kapcsolatos elfoglaltságom van. Én űzni is szeretem a sportot, s meg vagyok győződve arról, hogy ha valaki a sport világában edződik, az élet más területein is sokkal jobban megállja a helyét. Mind a mai napig fontos, hogy mozogjak, olyannyira, hogy ha hosszabb ideig nem jut rá időm, fejben is sokkal könnyebben elfáradok – mondta a Wing Tsun keleti harcművészeti szakág 4. fokozattal rendelkező mestere, aki maga is belekóstolt a kajak-kenuzásba, orvostanhallgató lánya pedig hét évig kajakozott.

MTI