Egyéb sportok

Van, hogy elég egy kicsi erőbedobás, és már továbbjutsz

A magyar színekben most bemutatkozó Ismail Musukayev minimális erőbedobással is könnyed győzelmet aratott a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján, és bejutott a legjobb 32 közé. A dagesztáni származású sportolót előzetesen Dvorák László szabadfogású kapitány és Bánkuti Zsolt válogatott edző is dicsérte. Mindketten elmondták, hogy kiváló képességű birkózó, ezekből a képességekből viszont a palaui Cristian Etpison Nicolescu ellen csak ritkán villantott meg valamit, igaz, ennyi is bőven elég volt a fölényes győzelemhez.
 
""
 
A 26 éves Musukayev ránézésre könnyed bemelegítésként állt a meccshez, 50 másodpercig tulajdonképpen hozzá sem ért ellenfeléhez, aztán, amikor a mérkőzésvezető határozottan felszólította arra, hogy birkózzon, villámgyorsan beugrott lábra, mögé került és kétszer könnyedén pörgetett. Ám ahelyett, hogy itt lezárta volna a meccset, 6-0-nál megállt és elengedte riválisát. A folytatásban ismét feltűnően passzívvá vált, egyszer riválisa mögé is tudott menni, a szünetre így négypontos előnnyel ment ki a szőnyeg szélére, de csak azután, hogy 15 másodpercig kötötte a cipőfűzőjét.
 
A második menetben különös ritmusa volt a meccsnek, Musukayev időről időre mögé került, ám lentről nem erőltette az akciót, inkább megpihent ellenfele hátán. Mivel egyszer még a palaui le tudta őt vinni, öt és fél percig tartott a találkozó, s végül 14-4-es technikai tussal ért véget. A folytatásban már biztosan nem lesz ilyen könnyű dolga Musukayevnek, ugyanis a nyolcaddöntőbe jutásért az 57 kilogrammban olimpiai bajnok grúz Vladimer Khinchegashvilivel kell megküzdenie. A versenynap másik magyarja, Sastin Marianna az olasz Aurora Campagnával találkozik majd a legjobb 16 közé jutásért. 
 
Fotó: Facebook/Magyar Birkózó Szövetség – Hungarian Wrestling Federation