Van Dijk odaszúrt Rooney-nak: „Csak a lusta emberek kritizálnak így
A Manchester United egykori ikonja korábban éles kritikával illette a Liverpoolt, mondván, hogy nincs vezérük.
A Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk keményen reagált Wayne Rooney bírálatára, miután a Vörösök 2–0-s győzelmet arattak az Aston Villa ellen és ezzel véget vetettek gyenge sorozatuknak.
Rooney korábban a Liverpool mélypontjáról beszélve kifogásolta Van Dijk és Mohamed Salah testbeszédét, amit „aggasztónak” nevezett, és a vezetői szerep hiányát rótta fel nekik.
A holland védő a meccs utáni interjúban azonban visszautasította az állításokat:
„Nem hallottam őt tavaly, amikor minden jól ment. Ez a fajta kritika lusta és felszínes.”
Van Dijk szerint a korábbi Manchester United-ikon véleménye nem veszi figyelembe a csapatmunka fontosságát:
„Könnyű ujjal mutogatni a többiekre, de Wayne is tudja, hogy mindent együtt csinálunk. Nálunk a hangsúly a kollektíván van.”
A győzelem nemcsak a három pont miatt volt létfontosságú, hanem azért is, mert a Liverpool ismét magabiztosan és szervezetten játszott, Van Dijk pedig vezetőként példát mutatott. Ráadásul Arne Slot gárdája így megszakította a bajnokságban mutatott lejtmenetét és visszatalált (?) a győztes útra.
A Liverpoolra viszont kőkemény mérkőzések sora vár a jövő héten. A Bajnokok Ligájában majd a bombaformában játszó Real Madrid, a Premier League-ben pedig a Manchester City lesz az ellenfelük.