A Liverpool hatalmas meglepetésre kikapott hazai pályán a Nottingham Forest-től, ezzel Arne Slot elszenvedte első vereségét tétmeccsen a Vörösök padján.
A lefújást követően a csapat kapitánya, Virgil van Dijk kendőzetlen őszinteséggel értékelt.
„Többen különböző játékstílusú csapatoknál töltötték a válogatott szünetet, de ennek ellenére úgy gondolom, hiába nem játszottunk jól, elég lehetőséget alakítottunk ki ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést.” – mondta a bekk.
A Forest Callum Hudson-Odoi 72. percben szerzett szépségdíjas tekerésével vitte el mindhárom pontot. Ez volt van Dijk mindössze harmadik Anfielden elszenvedett veresége 101. hazai PL-meccsén.
„Nem vagyunk boldogok a teljesítményünkkel, sokkal többet várunk el magunktól. Nem fordulhat elő, hogy otthon kikapunk. Hamar meg kell fordítanunk a dolgokat” – tette hozzá.
„Nagyon jó csapatunk van, mindenki tudja, ez elfogadhatatlan volt” – vélekedett a holland.
Van Dijk szerint a legjobb válasz egy keddi, AC Milan elleni győzelem lenne.
„Erre fogunk fókuszálni. Sok vereséget és nehéz pillanatot megéltünk már együtt. Nyugodtnak kell maradnunk és ezt is fogjuk tenni. Mindenkire szükség lesz, az egész csapatnak a legjobb formáját kell hoznia” – mondta végezetül.
A Liverpool idegenben kezdi meg a Bajnokok Ligája szereplését az alapszakasz első fordulójában, az ellenfél ahogyan azt már említettük a gyengén rajtoló Milan lesz.