Virgil van Dijk szerint minden alkalommal különleges érzés a Liverpool kapitányaként pályára vezetni csapattársait, a felelősséget pedig örömmel vállalja.
Virgil van Dijk számára továbbra is különleges megtiszteltetés a Liverpool csapatkapitányának lenni. A holland védő az LFC Original új, Captains című filmjében beszélt arról, mit jelent számára a karszalag viselése és a klub képviselete.
„Az az érzés, amikor bárhol is vagyunk, kivezethetem a fiúkat a pályára, egyszerűen hihetetlen. Ezt soha, de soha nem venném természetesnek” – fogalmazott Van Dijk.
A holland szerint a kapitányi szerep jóval többről szól annál, hogy valaki viseli a karszalagot. Szerinte alapvető fontosságú, hogy a csapat tagjai megértsék a Liverpool értékeit, valamint azt a különleges kapcsolatot, amely a klubot a városhoz és a szurkolókhoz fűzi.
„Fontos, hogy megértsük a várost, és azt is, mit jelent Liverpool népének ez a klub. A szurkolók itt és szerte a világon azt várják tőlünk, hogy három-négy naponta mindig a legjobbunkat nyújtsuk.”
Van Dijk nem teherként tekint erre az elvárásra, hanem olyan felelősségként, amelyet kifejezetten élvez. A 35 éves védő szerint egy kapitánynak nehéz pillanatokban is biztosítania kell, hogy a csapat egységes maradjon.
„Nagyon szeretem ezt a felelősséget. Meg kell győződnöd arról, hogy mindenki érti, miért küzdünk, és azt is, hogy amikor nehéz időszakokon megyünk keresztül – mert ilyenek mindig vannak –, akkor össze kell tartanunk.”
Van Dijk 2023 óta tölti be állandó jelleggel a Liverpool csapatkapitányi posztját, miután Jordan Henderson távozását követően ő kapta meg a karszalagot.
A holland így már a negyedik idényét kezdi a klub első számú vezéreként.