Van Dijk elmondta, hogyan búcsúztathatják Szalah-t, ha sérülése miatt már nem tud pályára lépni
A legfrissebb hírek szerint Mohamed Szalah nagyjából négy hét múlva térhet vissza, ám pont ennyi van hátra a szezonból is.
Virgil van Dijk bízik benne, hogy Mohamed Szalah még visszatérhet a szezon vége előtt, de a Liverpool csapatkapitánya szerint az egyiptomi támadó akkor is megkapja a méltó anfieldi búcsút, ha sérülése miatt már nem léphet pályára.
Szalah a Crystal Palace elleni 3–1-es győzelem során combhajlítósérülés miatt kényszerült lejönni, Arne Slot pedig elismerte, egyelőre nem tudni, játszhat-e még ebben az idényben. Van Dijk szerint először a vizsgálatok eredményére kell várni.
„Hogy látjuk-e még ebben a szezonban? Remélem. Lesz orvosi vizsgálat, és az majd eldönti, pontosan mi a probléma” – mondta.
A legfrissebb hírek szerint négy hét lehet a felépülési idő, pont annyi, amennyi még hátravan a szezonból.
A holland védő hozzátette, Szalah mindent megtesz a gyors visszatérésért.
„Tudom, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a lehető leghamarabb újra pályán legyen” – fogalmazott Van Dijk.
Sajtóhír: Vége Szalah klubszezonjának, de optimisták a vb előtt
A csapatkapitány szerint a helyzetet az is nehezíti, hogy Szalah a szezon végén távozhat, és már csak két hazai mérkőzése lenne hátra Liverpool-mezben.
„Ha a szezon ilyen szakaszában sérülsz meg, különösen az ő helyzetében, amikor már csak két hazai meccs maradt neki, akkor sokféle érzés kavarog benned, amikor le kell jönnöd” – mondta.
Van Dijk ugyanakkor nem akart előre találgatni.
„Lehet, hogy jövő héten visszatér, lehet, hogy nem. Fogalmam sincs” – tette hozzá.
A búcsú kapcsán viszont egyértelműen fogalmazott:
„Mindenképp megkapja a búcsút. Szerintem most nem ez a legfontosabb kérdés, nem szabad túl messzire előre gondolkodni. Ismerve Mót, gyorsan gyógyul, jó emberek vannak körülötte, aztán meglátjuk.”
Van Dijk on Salah: „I know he is doing everything in his power to be back on the pitch as soon as possible.
“He will get the send-off regardless. I don’t think that is the thing at this point, we shouldn’t think too far ahead. Knowing Mo he is a quick healer with the right… pic.twitter.com/AhYoBgP6j3
— Anfield Edition | æ (@AnfieldEdition) April 27, 2026