Egyéb sportok

Változik az olimpiai megnyitó helyszíne?

  Az eredeti terv szerint a francia fővárost átszelő folyó hat kilométeres szakaszán tartják a megnyitót, melynek során hajókon szállítják a sportolókat. Összesen 300 ezer főre számítanak a megynitó ünnepség során.

Emmanuel Macron szerint a párizsi nyári olimpia Szajnára tervezett megnyitó ünnepségét a Stade de France labdarúgó-stadionban tarthatják meg, ha a biztonsági kockázatot túl magasnak ítélik.A francia államfő hétfőn a médiának nyilatkozva azt mondta, az ország rendfenntartói korábban soha nem látott létszámban lesznek jelen az ünnepségen, ugyanakkor kidolgoztak más forgatókönyveket is: 
"Ha úgy látjuk, hogy kockázatos, akkor vannak B és C terveink is" – Jelezte ugyanakkor azt is, hogy az ünnepségre vonatkozó tervek egyelőre változatlanok.

Mindez azt jelenti, hogy Párizsban lesz az újkori olimpiák történetének első olyan megnyitója, amelyet nem egy stadionban rendeznek. Macron azt is elárulta, hogy a különböző biztonsági zónákat "napokkal, akár hetekkel" a megnyitó előtt kialakítják, a közúti közlekedést a meghatározott területeken megtiltják, a francia hatóságok pedig drónrendszerrel és kibervédelmi intézkedésekkel erősítik meg a védelmet.

A párizsi nyári olimpia július 26-i megnyitóján a jelenlegi tervek szerint 180 hajó szállítja majd a delegációkat a Szajnán az Austerlitz-hídtól az Eiffel-toronyig.

A flottából 94 viszi majd a sportolókat, 86 jármű pedig a biztonsági és műszaki csapatok számára lesz fenntartva.

 

(Borítókép: Paris2024)

 

Cérémonie d’ouverture des JO: Emmanuel Macron évoque les alternatives au défilé sur la Seine en cas de menace pic.twitter.com/Ug7JgEREqx

— RMC (@RMCInfo) April 15, 2024