Forma-1 / Motorsport

Változások a jövő évi Moto2-es mezőnyben

Nézzük először Talmácsi Gábor idei csapatát a Fimmco-Speed-Upot. Luca Boscoscuro, az alakulat tulajdonosa sokáig törhette fejét, ugyanis mindkét pilótáját elveszti a jövő szezonban, amivel jelentős szponzorpénzektől is elesik. Talma mögül ugye már év közben kiszállt a MOL, amivel kevesebb pénz érkezett az istállóhoz, de év végén a több fontos támogatóval bíró Iannone is otthagyja az alakulatot. Andrea Iannone valószínűleg Rossi barátjának, Alessio Salucinak a csapatában versenyez jövőre a WTR Teamnél.
Boscoscuro az alábbiakat mondta Iannone távozásával kapcsolatban: „Jövőre nálunk Andrea világbajnok lehetett volna. De Uccion (Saluci) úgy tesz, mintha elő tudna keríteni 5 milliót. Kár. Tavaly, amikor senki nem bízott benne, én szerződtettem Iannonét.”
De a Speed-Upnál maradva meg kell említeni egy lehetőséget, amely megoldást jelenthet a csapat számára. Boscoscuro azzal a Tuenti Racinggel tárgyal, amely még nem kapott helyet a Moto2-ben, és amelynek színeiben Pol Espargaro szerepel idén a 125cc-sek közt. Ha megállapodás születik, akkor a Tuenti-t reklámozná a Speed-Up legalább egyik, de esetleg mindkét versenygépe is. A motor továbbra is FTR lenne, aminek a nyergébe Espargarón kívül talán Di Meglio ülhetne.

Alex Espargaro is a Moto2-be érkezik, ugyanis bár élő szerződése van a következő esztendőre a Pramac Ducatival, ott nem tartanak igényt a szolgálataira. A spanyolt Sito Pons igazolta le csapatába, mégpedig Sergio Gadea helyére, akinek az év végén lejár a szerződése.

Szintén újdonság lehet, hogy újra csapatot akar indítani a Piaggio Group is, mégpedig Giampiero Sacchi vezetésével. Ha sikerül nekik a nevezés, akkor valószínűleg Simone Corsi lesz az egyik motorosuk, míg a másik helyre pályázik Bradley Smith, Mattia Pasini és Talmácsi Gábor is.

Többek közt tehát Talma jövője is kérdéses, de valószínűleg a valenciai tesztek előtt még eldől, hogy melyik csapat színeiben versenyez jövőre a magyar motoros.

 

F.T.