Válogatott: magyarok tanították a futballt az észt válogatottnak

Mint közismert, az egykori szovjet tagköztársaságok közül a balti államokat kebelezte be legkésőbb a tanácshatalom. Észtország csak 1940-ben lett a Szovjetunió része. Az ország 1917-től bő 22 éven át független volt, akkor a labdarúgó-válogatottja is játszott mérkőzéseket. A függetlenségi háború befejeződése után, 1920-ban, a finnek ellen játszotta a válogatott az első meccsét, majd részt vett az 1924-es olimpián. Az első években nem dolgozott szövetségi kapitány az észt nemzeti tizenegy mellett, majd az olimpiára már szerződtettek egyet: a magyar Kónya Ferenc személyében. 1925-ben egy másik magyar, Nagy Imre dirigálta egy mérkőzésen a csapatot, majd következett a harmadik honfitársunk, Maly Antal.

Kónya Ferenc mindössze 34 éves korában került Tallinnba, itthon a Kispesti AC-ben játszott, nem túl magas szinten. 1924-ben ő vezette az észt válogatottat a párizsi olimpián. Tallinnból a francia fővárosba tartva megálltak Budapesten is, de 7:0-ra kikaptak a Budapest néven szereplő Biri – Grósz II, Dudás – Nádler, Hajós, Obitz – Sekey II, Takács II, Winkler, Siklósi, Weisz összeállítású, tulajdonképpeni B-válogatottól. Kónya Ferenc egyébként német kluboktól (Kaiserslautern, Werder Bremen) került Észtországba, később, Olaszországban (Modena), Svájcban (FC Solothurn, FC Olten, FC Luzern, BSC Old Boys) és Franciaországban dolgozott (Stade Havrais, CA Paris, Amiens AC, SM Caen).

Az észteknek egy évig nem volt szövetségi kapitányuk, majd 1925-ben két mérkőzésen Nagy Imre dirigálta a válogatottjukat. Nagy sikerrel: mind a két meccs győzelmet, összesen 3:0-s gólkülönbséget hozott. 1927-ben került ismét kapitány a válogatottjuk élére, budapesti születésű honfitársunk, Maly Antal személyében. Tallinnban számon tartják róla, hogy 1890. szeptember 21-én született, s itthon az első osztályban az 1910-es évek elején a Terézvárosi TC színeiben futballozott. 1927-ben került Észtországba, a válogatott mellett dolgozott a VS Sport Tallinn együttesénél, majd vándorbotot fogott a kezébe, tevékenykedett Olaszországban (US Triestina, AC Venezia, AS Siracusa, SS Catania), Belgiumban (Lierse SK) és Csehszlovákiában (Považska Bystrica AC Sparta, ŠK Žilina, FC Rimavska Sobota) is. Közben 1937-ben visszatért ismét Észtországba, egy ideig dirigálta ismét a válogatottat. Közel sem olyan sikerrel, mint az első etapban: akkor négy meccsből hármat megnyert, másodszorra nyolcból öt döntetlen és három vereség volt a mérlege. Egyébként mindössze ketten irányították két szakaszban az észt válogatottat, Maly Antal mellett a jelenlegi szövetségi kapitány, Tarmo Rüütli a másik.

Az észt-magyar futballkapcsolatok következő területe az A-válogatottak két mérkőzése volt. 2003. november 19-én a balti állam csapata nagy meglepetésre 1-0-ra győzött Budapesten, a mostani kerettagok közül Király Gábor, Gera Zoltán és Szabics Imre játszott a találkozón. 2004. december 2-án Bangkokban vágott vissza a magyar csapat: a thaiföldi Király Kupán 5-0-ra nyertünk. Juhász Roland szerepelt a mostani kerettagok közül az ázsiai földön rendezett találkozón.

Magyar játékos még nem szerepelt az észt élvonalban, ellenben észtek már játszottak az NB I-ben. Közülük a most is az észt keretben lévő Tarmo Kink volt az első fecske, 2009 márciusában debütált a Győr színeiben. Az első teljes magyarországi szezonjában 12 gólt szerzett, ez után elvitte az angol Middlesbrough. Azóta már megfordult az ukrán Karpati Lvivben, mostanság az olasz Varese játékosa a Serie B-ben.

Jarmo Ahjupera ugyancsak 2009 márciusában, ugyancsak a Győri ETO színeiben mutatkozott be nálunk. Másfél esztendős kihagyás után játszott később ismét magyar klubban, fél év alatt 14 meccsen 8 gólt szerzett az Újpestben. 2011 nyara óta újfent a Győr játékosa. Ahjupera biztonsági tartalék a mostani észt keretben. Sander Puri – aki a Pápát erősítette 2011 őszén – ellenben tagja a 17-es keretnek. A középpályás immár a finn KuPS, a Kuopion Palloseura játékosa. Martin Hurt a Nyíregyháza együttesében szerepelt 2010 tavaszán, Vjaceslav Zahovalko 2011 nyarán próbálkozott a DVSC-Tevában. Ő játszott a legkevesebb meccsen (mindössze két bajnokin), de ő az egyetlen, akinek a csapata az idény végén magyar bajnoki címet nyert.