Válogatott középpályás érkezett a DVTK-hoz
A miskolci klub hétfőn honlapján jelentette be a 27 éves középpályás szerződtetését, aki 2022 tavaszán fél évig Gyirmóton játszott, az előző szezont pedig Cipruson töltötte a Nea Salamina Famagusta együttesénél.
"Annyit megígérhetek, hogy minden mérkőzésen küzdeni és harcolni fogok azért, hogy a csapat győztesen hagyja el a pályát. Volt időm megismerni a szakmai munkát Ausztriában, remélem, hogy szép eredményeket érünk el együtt és minél előkelőbb helyen fogunk végezni a tabellán" – utalt a kéthetes közös edzőtáborra Klimovics, aki a fehérorosz válogatott mind a négy idei Eb-selejtezőjén pályára lépett, sorrendben Svájc, Románia, Izrael és Koszovó ellen.
Klimovics 2014-ben fehérorosz bajnokságot, majd a következő évben Fehérorosz Szuperkupát nyert nevelőegyesületével, a BATE Boriszovval, a 2015/16-os kiírásban a Jelgava csapatával elhódította a Lett Kupát.
Fotó: Jeroen Meuwsen/BSR Agency/Getty Images