Válogatott játékost igazolt a Debrecen
Planéta Szimonetta 53-szoros válogatott kézilabdázó nyártól a Debrecen csapatában szerepel.
A DVSC honlapjának pénteki beszámolója szerint a 27 éves jobbátlövő szerződése két évre szól.
A kazincbarcikai születésű Planéta a Győri Audi ETO KC utánpótlásában nevelkedett, majd a felnőtt csapattal két Bajnokok Ligája-ezüstérmet és négy bajnoki címet szerzett, ötször ünnepelhetett Magyar Kupa-győzelmet.
Időközben megfordult a Veszprém Barabás KC együttesében, majd 2016-ban a német Thüringer HC, egy idénnyel később pedig a francia Chambray Touraine játékosa lett.
Németországban Szuperkupát és bajnoki ezüstérmet nyert, a válogatottban pedig három Európa-bajnokságon és egy világbajnokságon szerepelt.
Francia klubcsapatában makacs sérülései és operációi miatt két éve nem lépett pályára.
"Most már közel a visszatérés, március végén, április elején újra játszhatok" – mondta a DVSC honlapján Planéta. Hozzátette, nagyon élvezi az életet Franciaországban, de egy ideje már gondolkodott a hazatérésen, mert hiányzik a családja és a barátai.
"Feldob, hogy a világ legerősebb női bajnokságában játszhatok, egy olyan csapatban, amelynek nagy tervei vannak. Nagyon örültem, amikor megkeresett a Loki, nem sokat gondolkodtam, már várom az új kihívást" – nyilatkozott a jobbátlövő.
Borítókép: dvsckezilabda.hu