Nemzetközi labdarúgás

Vajon a Porto vagy a Besiktas marad százszázalékos?

 „Csak egy maradhat” – szól a Hegylakó című filmből ismertté vált mondás. Az Európa Liga L csoportjának harmadik körére teljes mértékben érvényes a fenti mondat, hiszen a kvartett két makulátlan mérlegű gárdája valamint a két pont nélkül álló csapata vív meg egymással.

 
A Porto labdarúgói Törökországban a Besiktas ellenében őrizhetik meg hibátlan mérlegüket. Erre jó esélyük van, hiszen nem pusztán a nemzetközi porondon, hanem a portugál pontvadászatban is remekül teljesítenek a kék-fehérek. Sem az EL-ben, sem a bajnokságban nem vesztettek még meccset az idényben, sőt a hazai bajnokságban csupán az elmúlt fordulóban nem gyűjtötték be a három pontot.
 
A csoport másik találkozóján a Rapid Wien a CSZKA Szófiát fogadja. Mivel pontot még egyik alakulat sem szerzett az Európa Liga 2010-2011-es sorozatában, valamelyik gárdánál biztosan meg fog törni a jég. Hogy melyik csapat örülhet majd az összecsapás lefújásakor, azt nehéz lenne megtippelni, ugyanis egyik együttes sem dicsekedhet kirobbanóan jó formájával. Igaz ugyan, hogy a nemzeti bajnokságban mind az osztrákok, mind bolgárok három meccse nem kaptak ki, de ezeken a játéknapokon csak egy-egy győzelmet jegyezhettek föl nevük mellé.
 
Európa Liga, L csoport
 
Beskitas – FC Porto
2010. október 21. 19.00
 
Rapid Wien – CSZKA Szófia
2010. október 21. 19.00