Angol fociÁtigazolási hírek

Utolsó rohamra készül a Liverpool, Gakpo jövőjére is hatással lehet az üzlet

Kép forrása: Michael Driver/MI News/NurPhoto via Getty Images

A Liverpool harmadszor is ajánlatot tehet Yankuba Mintehért, miközben Cody Gakpóért már a Manchester City és a Tottenham is bejelentkezett.

Újabb támadó megszerzéséért indíthat rohamot a Liverpool az átigazolási időszak hajrájában.

A talkSPORT értesülése szerint a klub harmadik és egyben utolsó ajánlatát készítheti elő Yankuba Mintehért, miután a Brighton az első két próbálkozást visszautasította.

A Liverpool előbb 50, majd 60 millió fontot kínált a 22 éves gambiai válogatott szélsőért. A Brighton azonban 70 millió fonthoz ragaszkodik, és a beszámoló szerint ezen az összegen már hajlandó lenne elengedni Mintehet. A Liverpool következő ajánlata első körben 65 millió font körül lehet.

Minteh ugyanakkor csak egy része a Liverpool terveinek. Andoni Iraola több szélsővel is erősítené keretét szeptember 1-je előtt, az első számú célpont továbbra is Bradley Barcola. A PSG nagyjából 125 millió fontot kér a francia válogatott játékosért, bár 120 millió körüli összeg már elegendő lehet a megállapodáshoz.

50 millió fontot kínált a Liverpool, de a PL-csapat nemet mondott

A listán szerepel a PSG fiatalja, Ibrahim Mbaye is, aki a hírek szerint személyes feltételekben már megállapodott a Liverpoollal.

A következő napok eseményei Cody Gakpo jövőjét is alapjaiban befolyásolhatják. A Liverpool eredetileg nem tervezte eladni a holland támadót, és csak abban az esetben változtatna álláspontján, ha két új szélsőt is sikerülne szerződtetnie.

A Manchester City is bejelentkezett Gakpóért

Gakpo iránt ráadásul egyre komolyabb a verseny. Fabrizio Romano értesülése szerint a Manchester City hétfőn felvette a kapcsolatot a játékos képviselőivel, és megkezdődtek az egyeztetések egy esetleges átigazolásról.

A Tottenham ennél is előrébb járhat: a hírek szerint a londoniak már megállapodtak Gakpóval a személyes feltételekről, és tovább tárgyalnak a Liverpoollal. A City belépésével azonban újabb komoly kérő jelent meg a hollandért folyó versenyben.

A Liverpool álláspontja így kulcsfontosságú.

Ha sikerül két új szélsőt igazolnia – Barcola mellett például Mintehet –, megnyílhat az út Gakpo távozása előtt. A Liverpool körülbelül 70 millió fontot kérhet a 26 éves támadóért, aki az előző idényben 52 tétmérkőzésen kilenc gólt és hat gólpasszt jegyzett.

Az átigazolási hajrában így könnyen dominó indulhat el: Minteh és Barcola érkezése Gakpo távozását hozhatja, miközben már a Manchester City és a Tottenham is készen áll arra, hogy lecsapjon rá.