Magyar foci

Utánpótlás: kikapott az U18-as válogatott a norvégoktól

""

A norvég korosztályos csapat elleni hétfői 1-1-es döntetlen után a szerdai "visszavágóra" több helyen is változott a magyar válogatott összeállítása. Mészöly Géza szövetségi edző ezúttal a Székely György – Baksa Dénes, Asztalos Dávid (csk), Pataki Zsolt, Vallejos Dominik – Medgyes Zoltán (Ádám Erik, 55.), Pongrácz Viktor (Szalánszki Bálint, 55.), Németh Márió (Nagy Dominik, 55.) – Osváth Attila, Ács Ádám (Győrffy Mátyás, 75.), Varga Szabolcs (Hujber Tamás, 78.) összetételben szerepeltette együttesét.

A norvégok már a 8. percben vezetéshez jutottak, de góljuk után a magyar válogatott átvette az irányítást. Helyzetek sorát dolgozták ki a játékosok, kapufát lőttünk, és több óriási lehetőséget is elhibáztunk, a norvégok kapusa több bravúrt bemutatva akadályozta meg az egyenlítést. Ellenfelünk a 74. percben egy szabadrúgást követően kihasználta, hogy a védők nem tudtak felszabadítani, és megduplázta előnyét. A második gól után eldőlt a meccs, a hajrá már a norvégoké volt, a 79. percben megszerezték harmadik találatukat, majd a 90. percben tizenegyesből beállították a 4-0-ás végeredményt.

– Látszott, hogy a játékosok még a téli felkészülés időszakában vannak, erre a mérkőzésre elfogyott a koncentrációnk, a második félidőben fáradtan mozogtak a játékosok, ennek lett az eredménye a vereség – mondta a lefújás után Mészöly Géza. – Nem volt akkora különbség a két csapat között, mint amit az eredmény mutat, sőt, a vezető gól után mi domináltunk, és egészen az utolsó húsz percig uraltuk a játékot. A második gólig nem volt probléma a játékunkkal, ebben a periódusban csak a helyzetek kihasználásával álltunk hadilábon, a végén azonban érvényre juttatták fizikális fölényüket a norvégok, és ennek négygólos vereség lett a vége. Öt kulcsember hiányzott a keretből az edzőtáborozás során, így meg tudtunk nézni olyan labdarúgókat is, akiknek még küzdeniük kell azért, hogy hosszú távon a csapat tagjai legyenek. Volt, aki jól vizsgázott közülük, de az eredmények is mutatják, hogy megéreztük a távol maradók hiányát.