Egyéb sportok

Úszás: betelt a pohár a bombázó magyar úszónőnél – fotók

""

Eredményesebb olimpiáról álmodozott Jakabos. A 200 méter pillangón elért hetedik helyezésével még nem békült ki, pontszerzésben reménykedett Londonban. Talán majd Rióban jobban sikerül. Négy év hosszú idő, de szeretné folytatni, egyelőre a rövidpályás Vk-versenyeken indul, kipróbálja, hogy megy az úszás ilyen sűrített program mellett. Mindenesetre a csinos úszónőt az egyik amerikai magazin a legszebb olimpikonként emlegette.

Ahelyett, hogy a legjobb úszóként írtak volna rólam – mondta némi keserűséggel Zsuzsi. "Mindennap hajnalban kelek, órákat töltök a medencében, és erre az a legfontosabb, hogy nézek ki?

Szembeötlő, hogy bomba formában van, nem véletlenül keresik modellként.

Eddig főleg úszással, úszódresszekkel kapcsolatos képeket készítettek rólam. Eleinte idegenkedtem ettől, de már elfogadtam, hogy időnként felkérnek egy-egy fotózásra. De ez csak afféle „kiegészítő sport”.

Zsuzsa a kamera másik oldalán is otthon érzi magát, mindenhová magával viszi a gépét. Régebben arra is gondolt, hogy kitanulja ezt a szakmát, de aztán inkább az üzleti főiskolára jelentkezett.

Még nem tudom, mi lesz, ha egyszer abbahagyom az úszást. Nehéz döntés, szóval még jó darabig inkább hajnalban kelek. Már megszoktam.”