Megrázó vallomást tett Michael Phelps felesége

Az amerikai modell attól retteg, hogy a depresszió miatt elveszíti férjét. - Heti Top5: Ezt is sokan olvasták az elmúlt héten a Sport365 oldalán.


Nicole Phelps őszintén vallott arról, retteg tőle, hogy elveszíti férjét a depresszió miatt.

A huszonháromszoros olimpiai bajnok úszó évek óta küzd a mentális betegséggel, most pedig felesége beszélt róla, hogy nagyon aggódik szerelméért. A Today.com-nak adott interjújában Nicole elmesélte, rettenetes időszakot élt át Kobe Bryant halála után.

„Miután Vanessa elvesztette Kobet, csak annyit tudtam tenni, hogy ránéztem Michaelre és azt kérdeztem: tudunk segíteni? Mert ha elveszítelek, nem tudom mit fogok tenni.”

A legendás úszó 2018-ban a CBS-nek adott interjújában ismerte be, hogy többször fontolgatja a saját halálát és alkoholproblémáiról is beszélt.

„Volt olyan részem, ami nem akart életben maradni” – mondta el Phelps a 2012-es londoni olimpia utáni legrosszabb pillanatáról.

Nem csak ekkor voltak azonban nehézségei az olimpikonnak, akinek a karantén alatt is meg kellett küzdenie a démonjaival.

„Volt néhány szörnyű hullámvölgyem. Ez a betegség sosem múlik el.” – mesélt erről az időszakról.

Phelps felesége a mostani interjúban azt is elmesélte, sokáig úgy gondolta lehet a saját férje terapeutára, de mára rájött ez nem működik.

„Régebben azt hittem, hogy meg tudjuk oldani, hogy lehetek a terapeutája, de már megtanultam, hogy nem tehetem felelőssé azért, hogy érzi magát. Csak az a fontos, hogy mennyire szeretem.”

A házaspár nincs könnyű helyzetben, hiszen 3 kicsi gyermek szülei. Együtt nevelik a 4 éves Boomert, a 2 éves Becketet és a 16 hónapos Marvicket. A gyerekek szeretnének minél többet együtt lenni a 35 éves sportolóval, a betegsége miatt ez azonban nem mindig lehetséges.

"A fiúk Michael közelében akarnak lenni, amikor nehéz napja van. Boldoggá szeretnék őt tenni. Főleg Boomer, mert ő a legidősebb. Ilyenkor azt mondjuk neki: Hé Booms, apunak most nehéz dolga van, és szüksége lenne egy kis időre, hogy egyedül lehessen. Azt akarjuk, hogy Boomer megértse, ez nem róla szól, hanem Michaelről."

Forrás: Marca.com és eonline.com

Borítókép: Kevork Djansezian/Getty Images

 

Videók